GayTalk

A felvállalás folyamat

Azt hiszem, én elértem a felvállalás csúcsára. Nem akarok tovább lépni, talán már csak a titkolózást hagyom hátra, s ha egy barát vagy ismerős megkérdezi, nem mondok mást, csak amit érzek.

A barátokkal kezdődött. A bizalmasokkal és a volt szerelmemmel, aki lány. Az elmúlt 2 évem alatt ők voltak az elsők, akik megtudták. Az első pár hónapban felfedtem előttük, mi a helyzet, aztán sokáig nem történt semmi, majd el kezdett foglalkoztatni, hogy mi lenne, ha...

Valamikor tavaly ősszel kezdtem kacérkodni, hogy talán a szüleimnek elmondhatnám. Mindenki előtt olyan könnyedén ment, miért pont előttük okozna nehézséget? Ha a volt barátnőm képes volt megbirkózni azzal, hogy szakításunk után 2 hónappal elmondtam neki, a szüleim is megtudhatják.

Aztán egyszer csak kiböktem. Anyunak a telefonba. Ott ültem a szőnyegen, s elmondtam neki. Sírt és letette. Ott a szőnyegen bántam meg az elmúlt fél év minden tervezését. Pedig ezerféleképpen akartam elmondani. Legegyenesebben úgy akartam, hogy otthon leültetem mindkettőjüket a konyhában (a nappali túl nyitott, öcséim könnyen kihallgathattak volna - még erre is gondoltam).

Átfutott az agyamon az is, hogy megyek ki az állomásra, ha netán azt mondják, 10 percem van összepakolni és takarodjak.

Ehhez képest anya beszélt apával. Apa még az autóban hazafelé menet rákérdezett, s otthon megbeszéltünk mindent.

S mi kellett mindehhez?

Amikor még otthon laktam, a szüleimmel arrogánsan, türelmetlenül viselkedtem. Most viszont, hogy már messze élek és ritkán járok haza, már megváltoztam. Kedves vagyok, beszélgetünk és egyre inkább megnyíltam. Talán ez is segített.

Amikor az állomáson álltam, s a vonatra vártam, felhívtam anyut, hogy szereztem jegyet. Mikor elbúcsúztunk, azt mondta, ha bármi titkom van, máskor nem kell haboznom, nyugodtan mondjam el.

örülök, hogy a szüleim megbeszélték ezt. Örülök, hogy elmondtam nekik. De legfőképp annak örülök, hogy mindez nemhogy gyengített, hanem erősített minket.

Azt hiszem, itt a határ. A nagyszüleimnek biztos nem mondom el, nem akarom terhelni őket ezzel. Az öcséim se fogják megtudni, majd ha idősebbek lesznek. Az pedig, hogy a család többi tagja megtudja, kizárt. Apu óva intett, ha nagybátyám megtudná, képes lenne 1-2 beszólásával sírásra sarkalni anyut.

Azt hiszem, az elmúlt két évben folyamatos volt a coming out. Itt most megálltam és időzöm egy darabig.

xoxo Maxen

Felvállalni?

Alapvetően kétfajta meleg létezik. Az egyik, aki felvállalja másságát, és a másik, aki nem. Erre tekinthetünk úgy, mint két halmazra, melyek metszik egymást. Én magamat éppen a metszéspontba helyezem.

Sosem gondoltam, hogy mindenki előtt fel kellene lebbentenem a nemi irányultságomat. Épp ellenkezőleg: korábban úgy gondoltam, hogy ez csak rám tartozik, hogy ez az én saját kis titkom. Aztán megismerkedtem fiúkkal, olyan fiúkkal, bekerültem többféle meleg körbe, s ez akarva-akaratlanul is magával rántotta azt a világnézeti változást, amire szükségem volt, és amire minden – még a nemi identitását kereső – fiúnak szüksége van, szerintem.

Sok tapasztalat és néhány kőkemény hangú beszélgetés árán azt hiszem megtanultam, hogyan viszonyuljak a felvállaláshoz. Hangsúlyozom, hogy ez bennem még mindig egy változó dolog.

Azt hiszem, olyan ez a dolog, mint egy képzeletbeli számegyenes, amin a nulla a teljes titkolózás. Innen indul minden. Ezernyi dolog hat rád, alakít, formál, egészen életed végéig. Az a számegyenes vége.

Még mindig vannak emberek, akik előtt nem akarom felfedni a nemi identitásomat. Nem félelemből, nem is szégyenből. Egész egyszerűen csak tudom, tudom, hogy megváltozna a kapcsolatunk, és azt is tudom, hogy rossz irányba. Egyébként ők vannak kevesebben.

Hiszen ott van az érem másik oldala: az, hogyha egy körben tudják rólam, mi a "szitu": felemelő érzés őszintének lenni (persze-persze, meg hallani a szokásos buzi-vicceket és beszólásokat. Jó, azért, néha már fárasztó).

De nekem ez így jó. Hogy nem mindenki tudja. Nem is hiszem, hogy mindenkinek tudnia kellene. Nekem ez így jó. De változni fog. Érzem, hogy változni fog. Mindig minden változik.

Az első CO

Füstszag. Két sör, két vodka és sok szál cigaretta. Kocsmanesz. Egy lány, és egy m.

Nekem ez kellett a coming-out-hoz. Gyakorlatilag csak néhány szó volt. Megelőzte millió gondolat, kétely és aggodalom.

Már néhány év eltelt azóta, de magam előtt látom magam, és a lányt, a lányt a babzsák fotelbe süppedve, látom a végzetem, hallom a sóhajok suttogó kiáltását, látom az arcom vonásait, rezzenéseit, érzem a nyelvemen a szavak súlyosságát.

Féltem, rettegtem, féltem a választ, féltem a reakciót. Szó lett mondva. Figyelj, tudod, van a mostani barátnőm. Ő nem nő. Fiú.

A lány felkacag, csengő kacagással: ne viccelj, m.

Nem viccelek.

Elnémul a kocsma, elnémul az arcvonások párbeszéde. Csönd. Csönd. Csönd.

Néma hazamenetel. Értetlenség és kételyek.

Aztán este az sms. Ne aggódj. Nem változik semmi. Így is ugyanúgy szeretlek.

 

Igaza van. Egy CO-tól nem változik semmi. Ne legyen kétségetek. Feleslegesek.

Egy postit

2007 február vége felé járunk. Captain ziláltan vág át a fagyott Fagyivároson unokatestvére háza felé, ahol csapnak egy "görbe estét". 15 évesen a görbe este számomra még mentes volt az alkoholtól, cigitől és egyéb ártalmas förtelmektől- sokkal inkább jelentett jóval éjfél után fent létet, nevetést, filmeket, beszélgetést- könnyed és egyszerű gyermeki együttlétet.

2007 február vége felé, azon a zimankós fagyivárosi éjszakán minden megváltozott.

Feltett szándékom volt beavatni Nórit valamibe, aminek kilétét, természetet, mibenlétét még én sem nagyon értettem, nem fogtam fel teljességében, nem tudtam keresztüllátni rengeteg rétegű természetén és a társadalmat megosztó természetén.

Akkor úgy tudtam, más vagyok. Ma azonban már tudom: cseppet sem vagyok más, mint bárki. Az a fagyos februári este Fagyivárosban az első lépés volt ennek felismeréséhez.

Hogy ne tudjak megszökni magam elől, már jó előre bejelentettem: el akarok mondani valamit. Ő pedig rögtön faggatni kezdett, gyermeki kíváncsisággal akart tudni mindent arról, amiről jószerével még én sem tudtam sok mindent.

Szenvedtem. Makogtam. Dadogtam, hebegtem- habogtam, szavakat keresetem de nem találtam: kértem hát egy postitet.

Hazugsággal indítottam az életem új, a kiteljesedés és önfelismerés felé vezető szakaszát: azt írtam, nem csak a lányokat szeretem.

Ez a kis ferdítés, ez az önkímélő kis hazugság indította el azt a lavinát, aminek utórengései még ma is sziklákat gördítenek, árkokat és völgyeket nyitnak meg- formálják és alakítják a tájat.

Vége lesz valaha is...? Azt hiszem, ez egyike azon számtalan kérdésnek, amire sem én, sem Te, se senki más nem tud válaszolni.

Előbújni könnyű!?

Sokáig titokban tartottam a meleg világgal kapcsolatos dolgaimat hetero barátaim előtt. Mégis sokszor kereszteződött akaratlanul is a két "világ".

Ilyen volt az, amikor "társkereső" oldalon közeli ismerősöket találtam meg, vagy például egy közeli barátnőm halálosan szerelmes volt egy srácba, aki sajnos húzta is rendesen az agyát. (a fiú pedig már évek óta fent volt meleg oldalakon, és aki közelebbről ismerte tudta, hogy semmi köze a lányokhoz)
Emiatt a történések miatt sokáig úgy gondoltam, hogy az emberek nagy többsége biztosan titokban tartja melegségét, és csak a nyugatiaknak van arra lehetőségük, hogy melegként vállalhassák önmagukat.

Amint persze én is jobban belevetettem magam az ismerkedésbe, a melegekkel való barátkozásba rájöttem, hogy sok melegnek van legalább 1-2 (rendszerint lány) barátja, akikkel megosztották életük ezen felét. Egy ideig én ezt sem éreztem fontosnak. Teljesen külön ágon kezeltem a két dolgot. Meg különben is. Akkoriban még nem volt senkim, tehát sok mindent nem tudtak volna kezdeni a ténnyel, hogy meleg vagyok. (az esetleges első "sokk" után)

Aztán mikor végre megismerkedtem olyan sráccal, akit nagyon megkedveltem, és jó esély volt egy kapcsolat kialakulására, akkor már nem tudtam tovább ezt magamban tartani. Hiányérzetem volt, mert ezt nem tudtam senkivel megosztani. Egyik héten aztán ez megváltozott:

" A lányok megérkeztek, dumálgatunk együtt és külön is. Majd mondtam nekik, hogy menjünk el sétálni, hogy elmondhassam, mit akarok. Timinek egyik közös óránkon már mondtam, hogy van valami bejelenteni valóm, (majd ezt tovább is pletykálta Jázminnak) szóval ő már azóta ezen agyal, és valami rossz dologra gondolt...

Elindult tehát sétálni, jött velünk egy darabig az egyik lakótársam, de mivel tudta, hogy hat szemközt is akarunk majd lenni, így egy idő után ő visszafordult. Na T&J egyből elkezdtek faggatni, hogy na mi a baj. Én meg mindig csak mondtam, hogy még mennyünk egy kicsit, még menjünk... Eléggé ideges voltam... :/

Majd elértünk egy padhoz, ahonnan már nem volt visszaút. Elkezdtem azzal, hogy: "Tudom ilyet nem kérhetek, de mégis ígérjétek meg, hogy nem fog közöttünk semmi változni..." Jázmin már mondta is, hogy jó ő tudja mi van...Timinek nem esett le, de hamar kinyögtem, hogy: "Meleg vagyok" Ezután el is bőgtem magam, egyszerűen nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Timinek hatalmas kő esett le a szívéről, hogy "csak ennyiről" van szó, és utána pedig már csak arra kaptam fel a fejem, hogy együtt ölelnek. (L) "

Ők voltak nekem (édesanyám után) a legfontosabbak, akiknek muszáj volt erről tudniuk. Azóta 1-2 emberrel kiegészült ez a lista, de addigra már "rutint" szereztem a 'cé-ó-zásban'.

A konklúzió az, hogy előbújni könnyű. Ha biztosak vagyunk abban, hogy a másik feltétel nélkül szeret minket.

Christof (christofblog@gmail.com)

Barát, az egyetlen

Az egyetem melletti étteremben ülünk. Beszélgetünk és eszünk. Hosszúra nyúlik ez a délután.

Az egyetemi csoportban a legjobb barátom, lány. Alig múlt 2-3 hónapja, hogy szakítottam a nagy Ő-vel, Mirandával. Aztán egyszer csak elmondtam neki, miért jövök én annyit a fővárosba. Meglepődik, de elfogadja. Megért. Részéről ugyan úgy a barátja maradok, sőt, erősödik is a barátságunk.

Aztán telik az idő, s Mirandának is elmondom. Mérges és dühös. Érthető. Nem is értem, miért mondtam el. Viszont jól sül el a dolog. A szakításunk után újra jóban leszünk. A tény, hogy a fiúkhoz vonzódom, megváltoztat mindent. Ő barát, amit elfogad. Rátalál a szerelemre, megéli az újabb szakítást, majd ismét szerelmes lesz.

Aztán újabb barátoknak mondom el. Kettőnek. Ülünk a teázóban. A tökéletes alkalom ez. Ez az az időszak, amikor a baráti társaság átalakul azzal, hogy valaki kilép a körből. Háromra zsugorodik a brancs. Kihasználom az alkalmat, s közlöm mindkettőjükkel, hogy meleg vagyok. Nincs meglepődés. Sőt! Szerintük én mindig is az voltam, s meglepődtek, hogy lánnyal jártam!

Végül a negyedik alkalom. A lakótársammal - aki szintén lány -, s középiskolai osztálytársam volt, a Margitszigeten sétálunk. Mirandáról beszélgetünk, hogy miért szakítottam vele. Mondom, egy fiú miatt. Kicsúszik. Kerek szemekkel néz rám, csak nem csalt meg? Mondom, nem. Csak szakítottam, aztán kipróbáltam egy sráccal, s azóta fiúkkal vagyok. Ő is jól fogadta.

Négy alkalom volt, amikor elmondtam a hozzám közel álló 5 embernek. Aztán végleg a fővárosba költöztem, s már tudják azok, akikkel napi kapcsolatban vagyok.

De a szüleim nem, s ez az, ami a legjobban kétségek közé sodor. Vajon mikor és hogyan mondom el nekik? Lassan ott tartok, hogy 2 éve lakom Pesten. Az első fél évben 2 hetente hazajártam, majd 2-3 havonta. Tavaly nyár óta viszont csak 2-szer utaztam haza. Legutóbb karácsonykor.

Egyrészt, túl ritkán találkozunk, hogy ez csak úgy kijöjjön. Másrészt, miért is? Hisz, telefonon beszélünk, mióta Budapesten lakom, sokkal jobb a kapcsolatom velük. S végül, még néha most is az asztalra vetik a "költözz haza" kártyákat, de én félek kidobni az asztalra azt Ászt, akit nem hagynék el semmiért.

A felvállalásnak két fontos állomása van, a barátok és a szülők. Előbbi könnyebb, hisz a melegség egy életforma, amit titkolni ostobaság, s csak húzni lehet előttük a dolgot. Utóbbi viszont meghatározó lépés, mert azok alkotnak eztán véleményt, akik felneveltek, akikre életünk végéig felnézünk, s akik mindig a családtagjaink maradnak.

xoxo Maxen

Mikor vagy a legboldogabb?

Amikor a boldog tudatlanság fátyla borít mindennemű negatív mellékzöngét.

Amikor nem tudsz arra gondolni, hogy egy kapcsolatnak vannak árnyoldalai.

Amikor meg sem fordul a fejedben, hogy átvernek, kihasználnak, becsapnak.

A kezdetek kezdetén, amikor próbálod a szárnyad. Amikor igazán szerelmes vagy.

 

Akkor nem csak a fiúba szerelmesedsz bele. Hanem abba az újszerű, mámorító érzésbe is, ami langyos csókot lehel rád: szerelmes vagy a szerelembe.

Szerelmes vagy a világba. Szerelmes vagy az utcán turbékoló galambokba, szerelmes vagy az Oktogon nyüzsgő hangyabolyába, szerelmes vagy az Andrássy út zöldellő faágaiba. Szerelmesen lépkedsz a járdán, nevetve figyelve, hogy csak a vonalakra, a "kötélre" lépj, különben lezuhansz a mélybe. Szerelmesen dobsz aprót a Deák aluljárójában gitározó srácnak, aki szerelmesen hálás pillantásokkal kísér végig, míg fel nem érsz a lépcsőn…

 

… a fénybe.

 

A fénybe, ahol már mosolyogva vár Minden Szerelem Megtestesülése. A fiú, akiért odaadnád az életed. A fiú, akiért bármit megtennél, a világ másik feléről is elindulnál – akár gyalog – ha arra kérne.

Áll ott a napszemüvegében, arccal a ragyogó Napnak, beszélget vele némán mosolyogva, halászgatyájából kikandikál a barna lábszár, mellkasán kidomborodik a szíve, és a lélek sugárzása. Úgy nézel rá, mint a világ legnagyobb kincsére. Mert Ő az is.

 

Odaosonsz mögé, és megsimogatod a nyakát. Beletúrsz a hajába, nem érdekel, hogy a város közepén vagytok, legszívesebben átölelnéd, magadhoz vonnád a karcsú derekát, érezni akarod, ahogy az izmos mellkasán átdobogó szíve a tiéddel folytat dialógust. És ahogy a szemébe nézel. Elönt a gyötrő kéj és az őrjítő vágy. Látod a tekintetébe, hogy te vagy a legfontosabb neki. Te vagy az egyetlen. Te vagy a Minden. Te vagy a gyémánt.

 

Nincs zavar, egymásra vagytok hangolódva a legelső másodperc előtt-től. Folyamatosan beszéltek.

Átsétáltok a Gödörhöz, lefekszetek a fűbe. Mosolyogva mutatod neki a fényképeket, amit a kiránduláson készítettél. Közel hajol hozzád, érzed a bőrödön a forró leheletét. Nevetve nézi a képeket. Annyira tetszik a hófehér mosolya, hogy gyorsan csinálsz egy képet róla is. Ő megrovóan rád tekint, és játékos mozdulatokkal belebokszol az oldaladba.

 

Eldőlsz a füvön. Néhány perc néma mosolygás. De a némaság is beszél. Sóhajt. Csacsog. Nézitek közösen a felhőket. Nem beszéltek, de nem is kell, mert mindent tudtok.

 

Szereted. És ő is szeret. A kölcsönös szerelmetek az, ami elkísér titeket hosszú hónapokon át. Több mint két évig. A bizalom és az őszinteség. Szerelem. Szerelem. Szerelem.

 

Kincs voltam neked és te gyémánt voltál nekem. Életem végéig hálás leszek ezért.

L'ho amato

Kicsit gondban vagyok, amikor az első kapcsolatomról kell írnom- nem tudom eldönteni, melyiket tekintsem elsőnek. Azt, ami "hivatalosan" az első fiú-fiú kapcsolatom volt, egy kapcsolat külső jellemzőinek többségével? Azt, amikor először éreztem ezt a körülírhatatlan, bizsergető érzést, amire a legtöbben szerelemként hivatkoznak? Azt, amelyikben először hagytak cserben, használtak ki és vetettek oda valaki másért?

Nem az időrendbeli első kapcsolatomat tekintem az elsőnek. Az elsőnek azt a kapcsolatot tekintem, ahol először éreztem, milyen önmagamról elfeledkezve szeretni valakit, ahol egymásnak adtuk magunkat, ahol - noha fiatal voltam és sokszor sok dologban rosszul döntöttem, de - megtanultam kevésbé én és inkább mi lenni.

Ő volt az első, aki megmozgatott valamit az akkor gyermekszívemben- ő volt az, aki elindított a felnőtté válás nehéz útján. Őt vállaltam először a családom előtt, vele csókolóztam először a négy falon kívül, ő mutatta meg, hogy melegnek lenni nem szégyen, és hogy mindig van tovább.

Megtanultam kezelni egy másik ember érzéseit. Megtanultam a felelősséget, hogy minden, ami én vagyok, már ő is, és minden, ami ő, én is lettem. Nem csináltam tökéletesen, és most is távol állok tőle, de az alapokat akkor szereztem meg.

Megtudtam, mi az a féltékenység, hogy mit jelent az önbizalomhiány. Átéltem, mit éreznek az elutasítottak, és mekkora jelentőséggel bírnak a kimondatlan szavak is.

Határon voltam. Míg sem gyerek, sem felnőtt nem voltam, sok tekintetben gyerekesen viselkedtem, sokban pedig meglepően felnőttesen tudtam bizonyos dolgokhoz hozzáállni. Ezután a kapcsolat után azonban visszafordíthatatlanul és visszavonhatatlanul eldőlt, merre vezet tovább az életem útja.

Nem volt más választásom; egyszer és mindenkorra elhagytam a gyerekkor utolsó halvány határvonalát.

Az első kapcsolat

Későn érő típus voltam, vagyis inkább későn típus vagyok. : )

Tini éveimet a barátaimmal töltöttem, kirándultunk, buliztunk, hülyültünk. Valahogy nem éreztem hiányát annak, amit a barátaim nagy része viszont igen: "De jó lenne egy csaj!" Érdekes, de még 17 évesen sem azt mondtam, hogy: "De jó lenne lány/pasi!" Hanem azt, hogy "Fiatalok vagyunk még, élvezzük!"

Sokat gondolkoztam már rajta, hogy mi lett volna ha úgy alakul az életem, hogy (teszem azt) 15 évesen már lett volna párkapcsolatom. Hogyan éltem volna meg? Vajon ugyanazok az előnyök/hátrányok lettek volna jellemzőek egy ilyen kapcsolatra is, mint egy heteroszexuális tini szerelemre? Vagy tegyük fel, kiderült volna már az elején, és én lettem volna az a suliban, akit emiatt kicsinálnak? Vagy a családom előtt nem tudtam volna titkolni? Vajon máshogy alakult volna az életem, ha ennyire fiatalon utat tudtam volna nyitni a bennem rejlő érzéseknek? Persze ezek már múltbéli dolgok, amiken változtatni mint tudjuk, nem lehet...

...de nem baj, mert talán így kellett lennie, mert visszagondolva, ezek az évek nagyon szépen teltek. Jó volt középsulisnak lenni, barátságokat kötni, nagyokat bulizni, kirándulni, egyszóval élvezni a gondtalan diákéletet.

Végzősként lett először igényem arra, hogy szeretnék valakit magam mellé. (talán megérintett a változás szele) Olyan valaki, akivel szorosabban megoszthatom az életemet, aki mindig ott van, aki megért, aki törődik velem. Nem úgy mint egy barát, hanem mint egy társ. Az első próbálkozásom kudarcba fulladt, és csak sokadikra találkoztam olyan fiúval, akivel érdemes volt valamit is elkezdeni.

Viszont vidéken éltem, távkapcsolat lett a dologból. Ritkán találkoztunk, de akkor jó volt. Átléphettem végre 1-2 határt, amire testileg és lelkileg is nagyon vágytam már. Aztán nem tartott sokáig az egész, tán még 2 hónapot sem, de sokat köszönhetek annak a srácnak.

 

Christof

Szeretve lenni

Mit is jelent számomra a kapcsolat? Amikor két ember ugyan úgy érez a másik iránt, viszonoznak és kapnak.

Két ilyen kapcsolatom volt: az egyik lánnyal, a másik a mostani barátommal.

Mindkettő hosszú ideig tart-tartott. Mindkettőben fejlődtem, mind olyan élményt adott, amit nem tudok helyettesíteni.

Nem tudom szétválasztani, vagy összehasonlítani őket, mert más volt a szerepem, máshogy gondolkodtam. Lánnyal én voltam a srác, olyan voltam, mint minden "normális" fiú...kicsit lányos azért.

Mivel lánnyal volt az első kapcsolatom, sokat tanultam az alkalmazkodásról. Aztán, amikor jöttek a fiúk, már képes lettem volna szerelemben lenni, de nem éltem még ki magam.

22 évesen, mikor először voltam sráccal, kezdetét vette az, amit kiélésnek neveznek. Fél év alatt voltam annyi emberrel, mint más 4-5 év alatt. Szégyellem is magam. Viszont volt mit behozni, hogy 23-24 évesen megérjek arra, amire a korombéliek, vagyis, hogy azt mondjam, stop, én most már egy ember mellett képzelem el az elkövetkezendő éveket.

A kapcsolatom a barátommal - gondolom nem okozok meglepetést - nehéz döntéseket is igényel. Képesnek kell lennem kompromisszumokra, igazodni hozzá, s kialakítani az egyensúlyt.

Egyensúlyt közöttem és az ő szuverén élete között; hogy ne én legyek reggel a felkelő nap, éjszaka a felkelő Hold. Anno ezt elrontottuk a barátnőmmel. Túl sokat követelt, minden percet együtt töltöttünk, nem volt szabad terem, s egyre jobban kezdett csömöröm lenni. Ráadásul a jövőmet a fővárosban képzeltem el, ő nem.

Külön váltunk.

Most viszont más a helyzet. Életem eddigi leghosszabb kapcsolata. Lassan másfél éves. Érzem a szeretetet, amit viszonozok is. Barát is vagyok, de főképp társ. hagyom, had legyenek titkai, amiket a barátaival oszt meg, s meghallgatom az igazán fontos titkokat, amikben csak rám számíthat.

Egy kapcsolat ezt jelenti. Áldozatot, bizalmat, egyensúlyt, szerelmet, barátságot. Akkor működik jól, ha mind a két fél részéről adott. Ha az elkövetett hibákat fel tudják dolgozni, képesek felnőttként kezelni.

Nem hiszek a gyerekszerelemben, ellenben hiszem, hogy az igazán tartós, felnőttes, őszinte érzelmek, amik mögött az érzések és a racionalizmus kényes egyensúlyának döntései állnak csak huszonéves korban, több csalódás és öröm után alakul ki. Kell a tapasztalat. És ez a tapasztalat csak akkor mutatkozik meg igazán, ha már voltak előtte precedensek.

Egy kapcsolat akkor jó, ha mind a két fél mögött vannak évek, emberek.

xoxo Maxen

Cigi, csók és szex

Amikor oda jut az a szerencsétlen m. blogger, hogy az első kapcsolatáról hányjon gondolat formálta betűket a HP monitorjára, váratlanul óriási problémákba ütközik. Mi az a kapcsolat? Mikor volt nekem kapcsolat? Mindig kapcsolatban vagyok. Állandó jelleggel kapcsolódom fiúkhoz, lányokhoz, és egyebekhez. Egy vasból szőtt háló közepén ülök, méla mosollyal szemlélve a tanácstalanul rángatózó, hálóba akadt embereket.

Leül a blogger. Nem tud írni. Még nem tudja, mit kellene. Kimegy. Elszív egy cigit. Közben gondolkodik. Rákacsint a piros Lucky és a színes füstje megsúgja neki a választ: az első kapcsolatod… amikor először szerelmes voltál, és amikor először viszonozták a szerelmed.

Egyszer voltam csak szerelmes. De mi az a szerelem? Kérdezné most a kivetülésem. A szerelem az a biológiai folyamat, amiről most nem írok, mert hosszú és bonyolult lenne. A szerelemnek – a tudósok bebizonyították végre – semmi köze nincs a szexhez. Az emberiségnek ezt még el kell fogadnia. Szerelem, amikor nincs benned üresség. Szerelem az, amikor az egész Világ reszkető lábakra emelkedik és rázza magát. Amikor egyszerre vagy fent és egyszerre vagy… lent. Amikor beléd költözik valami. Valami olyan, ami betakarja a – már születésünkkor bennünk levő – fekete foltot.

Amikor én először szerelmes voltam fiúba. Az szörnyű volt. Szörnyű volt, mert még tejfölös volt a szám. Nem tudtam semmit. Mindig rá gondoltam, s ő mindig messze volt tőlem. Hülyeségeket csináltam. Millió-milló őrültséget, amit ma már betudok a fiatalságomnak. Persze az a fiú nem volt szerelmes belém. Volt egy barátja. Aztán nem volt. És akkor egymáshoz sodort az élet. Akkor talán megszeretett. Bár sosem mondta ki, hogy szeretlek. Ahogy én sem. Azóta senkinek.

Sokáig voltunk együtt. Nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Az emberek változnak. Nem lehet elvárni, hogy a tizenhat éves rózsaszín álom örökké tartson. Semmi nem tart örökké. Az első kapcsolatom. Szörnyű volt. Most visszatekintve. Persze, ahogy akkor megéltem, az felrepített. Boldoggá tett. Amikor belegondolok, hogyan hajtottam puha fejemet a mellére, ahogy az átszuszogott vagy épp átszerelmeskedett éjszakákra gondolok, elmosolyodom. Minden szörnyűsége ellenére nem kívánhattam volna jobb fiút magam mellé. Örülök neki.

Aztán a Dunán lecsorognak a dinnyehéjak. Meg az évek is. Az emberek meg változnak. Folyamatosan. Átértékelődik a kapcsolat szó jelentése. Mindenkinek mást jelent. Neked mit jelent? Bezártságot? Szabadságot? Kötelességet? Szerelmet? Melegséget? Állandó szexpartnert?

Vagy mindezek groteszk keverékét…?

Az első szexuális élményem (vendégbejegyzés)

Mikor Christof felkért, hogy írjak a Gaytalkra, úgy éreztem ez egy megtiszteltetés, hogy írhatok egy ilyen oldalra. Eldöntöttem, hogy ezt csütörtök este fogom véghez vinni főleg azért mert máskor nem lesz időm ezt megtenni. Leültem a gép elé, de valahogy nem akart kijönni belőlem az első mondat, pedig a fejemben nagyjából megvolt a történet. A főiskolai tapasztalatok alapján, mikor elég sok beadandót kellett írnom, kialakult ezekre a helyzetekre egy rituálé, ami mindig segített. Így egy óra semmittevés után vettem egy forró fürdőt, leültem újra a gép elé és bekapcsoltam azt a zenét, amire a legjobban megy az írás.

Hol is kezdjem? Talán egy kicsit magamról. 31 éves, pesti meleg srác vagyok, aki tavaly decemberben kezdett el blogot írni. Én is azok közé tartozom, kik átélték a lányokkal való kezdést, majd a fiúkra való áttérést, magamba süllyedve fogadtam el, hogy más vagyok és amikor már „nem zavart” a tény, bizalommal avattam be erről az arra illetékes személyeket. Vannak jó és negatív tapasztalataim a meleg élettel, az ismerkedés rögös útjával kapcsolatban, de ezeket most nem fejteném ki. Olvasva a többi blogot, megismerve meleg srácok történeteit, jött el bennem az elhatározás, hogy billentyűzetet ragadok és megosztom gondolataimat, érzelmeimet, tapasztalataimat a világgal.

A téma, aminek a megírására felkértek az az első szexuális élmény, amiről ugye úri ember nem beszél/ír J, de azt hiszem, most kivételt teszek.

Az első csók 12 éves koromban történt meg egy görögországi nyaralás során egy szintén 12 éves lánnyal az apartman sötét folyosóján. A kamaszévek során pár csóknál és a jobb kezemen kívül nem jutott más.

Az érettségit követő nyáron két lánnyal is megtörtént a dolog. Ezután próbálkoztam még lányoknál, de a csókon kívül nem sok minden volt. Egyszerűen azt vettem észre, hogy nem kívánom őket szexuálisan, de nem igazán értettem miért. Feltűnt, hogy megnézem a srácokat is, de úgy gondoltam, hogy ezzel nincs semmi baj. A főiskola sok beadandó megírása közben, az interneten való kutakodáskor néha elkalandoztam. Rátaláltam meleg fórumokra, majd csetre. Sok sráccal beszélgettem, idővel találkoztam is velük.  Volt, amelyikkel csak beszélgettünk, volt amelyikkel történtek lájtosabb dolgok.

Vágytam arra, hogy átéljem az első igazi szexuális élményemet egy sráccal. Hónapokig keresgéltem, végül megismertem egy srácot. Sokat dumáltunk msn-en, majd megbeszéltünk egy találkozót. Az egyik metrómegállóban futottunk össze, majd feljöttünk hozzám. Beszélgettünk és olyan volt, mintha egy rég nem látott ismerős toppant volna be hozzám, annyira jól elcseverésztünk egymással. Végül megkérdeztem , hogy volna e hozzá kedve és ő igent mondott. Kézen fogott és bementünk a hálószobába. Lefeküdtünk az ágyra, elkezdtük simogatni egymást, majd levettük egymás pólóját. Lefeküdtem a hátamra, ő rám feküdt és puszilgatni kezdte az arcomat, a homlokomat, megnyalta a fülem, a nyakamat csókolgatta, felsőtestemet simogatta. Újra az arcomhoz hajolt és átsiklott bennem a gondolat, hogy "Úristen, ez a srác meg fog csókolni". Addig egyetlen sráccal sem csókolóztam. Ajkait finoman az enyémre helyezte, majd átadva magunkat a vágynak heves csókolózásba kezdtünk.

Hosszasan simogattuk egymás testét, csókolgatva kényeztettük egymást. Lekerült rólunk az összes ruha, kényeztettük egymás szerszámát orálisan, időnként bevetettük a kezeket is. Előkerült az óvszer, felhelyeztem magamra és ő finoman belém ült. Kicsit nehezen ment a dolog, de a türelem és az simogatások végül megnyitották titkos barlangját és sikerült belé kerülnöm. Lassan kezdett el mozogni rajtam, idővel előredőlt és csókolózni kezdtünk megint. Pozícióváltás után egymással szembe kerültünk, most én voltam felül. Lábait a derekam köré fűzte, most már könnyedebben hatoltam belé. Eleinte lassan és finoman mozogtam benne, majd kicsit erőteljesebb, határozottabb mozdulatok vették át az irányítást. Teljesen lázba hozott, ahogy élvezetének hangot adva nyögdécselt, karjaival is átfonta testemet. Lihegve, levegő után kapkodva élveztem el, érezve egymás gyorsan verő szívverését, lihegve néztünk egymás szemébe. Újra csókolóztunk szenvedélyesen, majd lecsúsztam keményen duzzadó férfiasságához és orálisan köszöntem meg neki az előző élményt. Egyre jobban nyögve, néha egész testében megrázkódva élvezett el.

Ott feküdtünk egymás mellett, kielégülve, kicsit összebújva, szótlanul. Elcsattant még néhány érzéki csók, majd megkérdeztem tőle, hogy jó volt e neki. Rám nézett és azt felelte igen,  - majd egy kis elgondolkodás után hozzáfűzte, hogy - „nem hitte volna, hogy két idegen ember között lehet ennyire jó és szenvedélyes a szex”.

Egy ideig még feküdtünk egymás mellett, majd mivel már későre járt, felöltöztünk és lekísértem őt a villamoshoz. Megvártam vele, felszállt, majd én is hazaindultam. Itthon voltam már, amikor kaptam tőle egy sms-t, ami annyit tartalmazott, hogy „jó érzés volt veled”. Mosolyogva küldtem vissza neki a választ, hogy vele is. Ezután még találkoztunk és a „szex és más semmi” eltervezésünk kicsit másképp alakult, de ez már egy másik történet.

Az a fehér Opel II

Miután négy éve abban a fehér Opelban átléptem az első tapasztalat határát, és ajkaink elhajoltak egymástól, komolyan, férfiasan a szemembe nézett. Mondanom sem kell, természetesen én akkor nem voltam sem komoly sem férfias. Fiatal voltam, zsenge, tapasztalatlan és talán felkészületlen is. Viszont nagyon vágytam a legnagyobb félelmemre, egy fiúra, srácra, férfira, akármire, ami elérhető volt. Alig egy hónap kecskeméti élet után pedig ő volt a legelérhetőbb.

Kiszállt, s én követtem. Körbejött a kisbusz körül, majd hozzám érve kinyitotta a rakodóteret. Bemászott, s én követtem. Naivan azt hittem, csak erre az alkalomra kapta ezt a szerepét a rakodótér- ma már tudom, hogy nem. Volt ott minden, ami kellett- matrac, pléd és párna. Ismét megcsókolt, én pedig viszonoztam. Keze lassan becsúszott a pólóm alá. Minden porcikám vad örömmel tiltakozott.

Valami hirtelen jött bátorság hatására én is viszonoztam az érintését. Egyre merészebben engedtem az ujjaimat kalandozni. A pornófilmekből ellesett mozdulatokkal próbáltam erotikusnak szánt ölelésbe vonni. Látva tapasztalatlanságomat, nem tétovázott tovább, hanem lassan levetkőztetett, és ő is megszabadult a ruháitól.

Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. De tudtam, hogy nem szabad. Tudtam, hogy ez kell.

Hanyatt fektetett, és ajkamtól a péniszemig végigcsókolgatott, majd bekapta. Mintha a menny és a pokol egyesült volna abban a pillanatban. Egy villanásnyi idő alatt szakadt át a mélyről gyökerező görcsös ellenállás, és vette volna át a helyét a tomboló, üvöltő vad öröm.

Életemben először végre nem a jobb kezem vitt el a csúcsra.

Lassan, puszilva jött fel, mint ahogy lement. Csókolóztunk, majd - aznap már sokadszorra - ismét az ismeretlenbe vetettem magamat. Lefelé.

Nem tudom, mennyire volt ösztönös, mennyire a filmekből tanult és mennyire csak bénázások sorozata. Sosem kérdeztem, ő pedig sosem mondta. Azt hiszem, élvezte. Nem kellett sok neki.

***

Aznap éjszaka a kollégiumban álmatlanul forgolódtam. Nem tudtam elhinni, mi történt. Az agyam egy része még mindig erőtlenül tagadta a történteket és bűnbánatra szólított- de már túl késő volt. Vitathatatlanul és visszavonhatatlanul kiléptem a gyermekkori álmodozás világából.

***

Ma már kicsit bánom, hogy így történt meg. Ismerve a mai énemet, a mai értékeimet és a dolgokat, amikre büszke vagyok, mintha nem is ugyanaz az ember lennék. De tudom, hol kezdtem, tudom, mennyire szánalmas voltam, és tudom, hogy ha visszamehetnék az időben, megtenném újra. Nem tudtam tovább magamba fojtani a vágyakozást, a tagadás és az elnyomás szörnyetegét. Hagynom kellett tombolni, hogy megszabadulhassak tőle.

Az első...

Biztosan sokunk elképzelte (velem együtt) anno tiniként, hogy milyen lesz az első szexuális élménye. Ilyen szempontból tipikus voltam, úgy képzeltem el, mint ahogy ez a nagy könyvben meg van írva. A szőke Lánnyal, fülig szerelmesen, halk zenére, gyengéden.
Aztán valami hasonló le is játszódott. Volt zene, gyengédségre is figyeltem, igaz nem szőke volt, hanem barna...de a szerelem...nos, az valahol máshol járt akkoriban.

Aztán nem jött több lány, (se szőke se barna) de nem kötöttem ki egyből egy fiú karjaiban. Nekem hónapokba telt az, hogy felismerjem magamban az új(?) indentitást, találkozni merjek fiúkkal, majd meg merjek nyílni. Mindenre hagytam időt, habár nem tudatosan. Nekem ilyen a vérmérsékletem, nem ez határozz(t)a meg az életemet, hogy Minél-Hamarabb-Valakivel...

Aztán eljött az a nap is, amikor az első orális, majd pár hónap múlva az Igazi (ha lehet így fogalmazni) szexuális élményemet megszereztem. Mindkettőre úgy emlékszem vissza, hogy nagyon élveztem. Nem volt elsietve, megvolt a jó atmoszféra, időt hagytunk mindenre. És nem utolsó sorban megvolt rá a megfelelő személy. Büszke vagyok rá, hogy eddig csak párkapcsolatban volt szexuális élményem. Ezen soha, semmilyen körülmények között nem kívánok változtatni. Az én kis életem így kerek...

Fiúslányos szex

Nem tudok elvonatkoztatni a fiú-lány közötti párhuzam összehasonlításáról.

Lánnyal szexelni más élmény, mint fiúval.

Ha lánnyal szexelsz - és srác vagy -, ott érzed, hogy te irányítasz, hogy te vagy az erős, a harcra kész gladiátor. Amikor lefekszel egy lánnyal, akkor képes vagy a legmagasabb hegycsúcsra is felkapaszkodni, csak azért, hogy megmutasd, férfi vagy a talpadon!

Amikor lánnyal szexeltem, mégis volt bennem valami félsz...talán pont emiatt az érzés és nézőpont miatt gondoltam mindig azt, hogy kudarcot vallok...talán pont ez sodort el attól az érzéstől, hogy már-már feszengtem minden egyes alkalommal, amikor az ágy nappal is közel került.

Aztán fordult a világ, s egy srác mellett kötöttem ki. Itt már lehettem az oltalomra vágyó fél, az, aki csak akkor férfi, ha szükségét látja; s mégis, az első fiús alkalom volt a legrosszabb emlék.

Amikor lánnyal van az ember, akkor az más érzés. A lány puha, szinte beszippant. A fiú viszont kemény, erős és szorít. Mind a kettő megköveteli az óvatosságot...és itt nem is tudok tovább gondolkodni, mert tovább nem jutottam. Nem tudok teljes erőből lőni, mert lánnyal soha nem jutottam el arra a szintre, sráccal pedig mindig az "ártatlanabbik" szerepben voltam.

 

Az orált pedig jobban szeretem...mindegy, melyik végén vagyok a nyalókának...

Lánynak sose engedtem...fiút viszont ritkán dugok...szóval a két dolgot nehéz összehasonlítani. Már csak azért is, mert amikor orálisan kényeztettem egy lányt, az természetesen jött; viszont, amikor egy srác először élvezett a számba...azt hittem meghalok, ott, azon nyomban szinte visszaöklendeztem rá az egészet, majd rohantam kimosni a számat.

Szégyelltem magam, amikor először voltam sráccal! Sírtam, s szégyenkeztem! De tudtam, hogy nem utoljára tettem.

Utána már srácra vágytam. Lassan felismertem, hogy nekem nem a punci kell. Hogy én nem vagyok aktív (kivéve az orált, mert azt szeretem;) ).

Néha most is elgondolkozom, hogyan tovább, hogy ha most, ebben a szent pillanatban, amikor annyira szeretem a barátomat, ő elhagyna, én képes lennék egy lánnyal együtt lenni, szexelni vele, de képtelen lennék igazi férfiként viselkedni...jó nekem így, kisfiúként, srácként, talán feminim férfiként; jó így, gyengébbik férfiként, mert olyat kapok, amit nő mellett nem kapnék meg.

Egy lány mellett kötelességem lenne, egy srác mellett kedvem van. Mint első alkalommal; a lány mellett feladatnak éreztem a teljesítést, a srác mellett felszabadultam.

xoxo Maxen

Az első orális kényeztetés (18+)

Ott szuszogtak mellettünk. Három lány. És mi, két fiú. Borgőzös leheletünk hamar megtöltötte a sátrat. Alig fértünk el öten, a lábam valamelyik lány térdén pihent, nyakamba pedig Ő szuszogott bele. Közelebb húzódott hozzám. Átkarolt és belefúrta szöszi fejét a nyakamba. Éreztem a bőrömön a mosolyát. Éreztem őt. És – bár sötét volt –, láttam is. Puszit nyomtam az arcára.
Lehet azt az érzést elfelejteni? Öreg a lelkem, véznán remegő lábakkal tartja magán az évek súlyos terhét. De emlékszem az első szerelem minden egyes percére. Akkor olyan könnyű voltam. Mindenre emlékszem. Az óvatos, és féltő mozdulatokra. A hozzá nem értés érintéseire. Az arc minden egyes mimikájára, itt csengenek a Minden szavai a fülemben. Ó, bárcsak. Ó bár lehetne olyan gépet létrehozni, ami visszarepítene oda. Az első szerelem perceibe. A szűz fiú bőrébe. A mindent betöltő mosolygás időszakába.

Nyár volt, s a sátorban fullasztó meleg. Valahogy kimásztam négykézláb. Mámorító volt az első levegővétel a hűvös éjszakából. Elterültem a füvön, néztem a csillagokat, aztán a térdemre ragadt fűszálakat. Nem kellett sok hozzá, Ő is kibújt hozzám. Most is itt van előttem. Libeg a csíkos pólójában, és a rövidgatyájában. Lefekszik mellém. Mellemre hajtva a fejét, ő is a csillagokat kémleli. Aztán nem kémlel semmit. Felül. Az ágyékomra helyezi a finom kis fenekét. Mocorog egy kicsit. Átkarolja a nyakamat. Lassan előrehajol. Elmosolyodom. Kókusz illat. Mindketten lebegünk, amikor megcsókol. Nedves ajkai gyengéden masszírozzák a nyelvemet. Aztán az ő nyelve furakodik be az én számba. Ott vagyunk, valahol középen, a két ajak, a két nyelv találkozásánál, kifújja magából a lelkét, és én magamba szívom. Átlehelem belé a lelkem és elmosolyodom. Megint. Ring a feneke. Lehúzza rólam a fekete trikót. Pőre vagyok. Csókolja. Végigfut nyelvével a nyakamon. Belém harap, amikor felnyögök. A hátát simogatom. A csíkos póló is lekerül. Ott vagyunk ketten a Semmi füvén, lebarnult bőrünk is egymással beszél. Végigkóstol Ő. Végignyal rajtunk az éjszaka is.

 

 

Ez volt az első alkalom, amikor ennyire közel kerültem egy fiúhoz. 16 voltam. Friss. Ő egy évvel idősebb nálam. Tapasztaltabb. Elidőzött nyelvével a köldökömnél, s miközben fürge mozdulatokkal csiklandozta azt, kezével már a farmerom alatti dudort simogatta. Megmarkolta és húzott rajta egyet-egyet. És istentelenül jó érzés volt így, ruhán keresztül is. Aztán kibontotta a narancssárga övemet. Lehúzta a farmer rövidgatyám. Nem időzött, akkor már mindketten reszkettünk az izgalomtól. Hátravetettem a fejem, és azon gondolkodtam, hogy vajon bekapta-e már? Ollá. Megéreztem. Hű, igen. Akkor ott megéreztem és megértettem, miért is olyan jó, ha szopnak valakit. Egyszerre éreztem puhaságot, nedvességet, egyszerre kívántam, hogy sose hagyja abba, és hogy hadd élvezhessem tele a száját. Kinyitottam a szemem, és millió csillag ragyogott felettünk, s átfutott a fejemben, hogy milyen szép lesz ez a történet, ha pár év múlva mesélek róla.

Kicsit felemeltem a fejem, hogy lássam, mit ügyködik lent. Mint egy pornósztár, teljes átéléssel kényeztetett. Élveztem nézni néhány másodpercig, aztán nem bírtam tovább. Kívántam én is, végig akartam ízlelni minden porcikáját. Letéptem róla a rövidnadrágot, alatta nem volt boxer, és elkezdtem a műveletet. Persze, nekem ezelőtt semmi minta nem volt, hogy mit kezdjek egy felém meredő fasszal, de a szexfilmekből kiindulva hamar feltaláltam magam. Annyit talán ösztönösen tudtam, hogy jó az, ha a elhúzzuk a dolgokat. Épp ezért először csak a nyelvem hegyével nyaltam végig a feneke és a herezacskója közötti részt. Majd a zacskó következett, eljátszottam a golyókkal. Puszik végig a meredt hímtagon. A makk csúcsára pedig jöhetett egy finom, nedves csók.

Talán itt volt a hiba.

Azt hiszem itt éreztem meg a fiúk valódi ízét, ami teljesen beindított. Bekaptam az egészet, játszottam, közben a kezemmel is segítettem. Próbáltam minél mélyebbre bevenni, és egész hamar rájöttem a technikára. Valószínűleg nem lehettem teljesen béna, mert Ő belesuttogta az éjszakába, hogy: „m…. ezt… nagyon… jól… csinálod…”

Néhány percig így szoptam, miközben ő néha-néha megrándult, és nagyon mélyeket sóhajtott. Elképesztően ízlett a farka, egész éjszaka nyalogattam volna. De hamar elfáradt a szám, ilyenkor apró szüneteket iktattunk be, csókolóztunk. Majd pózt váltottunk. A klasszikus hatvankilenc. Igen. Végre ezt is kipróbálhattam. Mindezt a nedves füvön, a csillagporos paplan alatt. Az egyre hangosabb sóhajainkból pontosan tudtuk, hogy mikor fogunk elélvezni. Nem is volt meglepő, egyszerre rándultunk össze, egyszerre sikkantottunk fel, és egyszerre lőttük tele egymás száját.  Sok jött. Forró volt. Édes. Ragacsos, mégis egyből lement a torkomon. Imádtam. Az eddigi fiúk közül neki volt a legfinomabb íze.

Felültünk. Egymáshoz fordultunk. Megöleltem és megcsókoltam. Mosolyogtunk. Lesöpörtem a testére ragadt fűszálakat. Nem is mentünk vissza a sátorba, csak kihoztunk két takarót, az egyiket a földre terítettük, másikkal pedig betakaróztunk. Nagykifli voltam. Ő pedig a kicsi. Szorosan öleltük egymást. Olyan szorosan… Olyan szép volt. Ez is olyan szép volt…

 

***

 

 

***Megjegyz.: persze az első anális szex nem volt ennyire egyszerű. De arról majd egy másik bejegyzésben mesélek nektek. Ha érdekel.

Ott, és akkor...

Az a fránya cd lejátszó!

Már körülbelül negyedjére szedtem ki már addigra a lemezt, megtöröltem, de még mindig nem szólt rendesen. Folyton ugrált a 2. számnál.

- Ne törődj vele - szólt halkan a volánnál ülő srác -  Kapcsold be a rádiót, és élvezd a tájat. Ki tudja mikor jársz erre legközelebb...

Igaza volt. Kár lett volt elrontani a pillanatot a mérgelődéssel, még ha a cd-t pontosan erre az alkalomra is készítettem.
A táj egyébként nem a nagykönyvben megírt festői táj volt, de a búzatáblák, és a hatalmas szélmalmok a lemenő nap fényében csodálatosak voltak. Nem szóltunk egymáshoz kilométereken át, próbáltuk elnyújtani a pillanatot.

- Szerinted - törte meg végül ő a csendet - lesz még ehhez hasonló közös pillanat az életünkben?

Nem tudtam rá azonnal válaszolni. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy igen, de győzött felette a józan ész.

- Sajnos azt kell mondanom, hogy valószínűleg nem. - válaszoltam - De remélem, hogy átélhetünk még sok ilyen pillanatot, még ha nem is együtt. - A fiú nem felelt, csak némán figyelte tovább az utat.

Ott, és akkor értettem meg, hogy nem velem volt addig a pillanatig baj. Nem azért nem került addig senki közel hozzám, mert képtelen voltam az érzelmekre. Egyszerűen nem volt olyan személy, aki érzelmeket váltott volna ki belőlem. Távol a hazámtól, fiatal felnőttként tapasztaltam meg azt, amit sokan már gyerekkorban megkapnak az élettől. Az érzést, hogy a világ végéig ültem volna abban az autóban, azzal a sráccal, a naplementében.

Christof

Az a fehér Opel

Tizenöt éves voltam, éretlen és naiv. És kíváncsi. Rettentően kíváncsi arra a valamire, ami bennem volt. Kíváncsi voltam, meddig tud elvinni ez a bűnös- kéjes vágy.

Szeptember volt. A nap még bágyadtan sütött, én már picit fáztam a pulcsi alatt. Nem tudtam, mit akartam, nem tudtam, mire lesz jó ez az egész őrület. Úgy szorongattam kezemben a telefonomat, mintha az életem múlott volna rajta, háttal nekidőltem a csúnya sárga templom falának és tehetetlenül vártam, hogy megérkezzen.

Befordult a hotel mellől. Lelassított, megállt. Rám nézett. Rá néztem. Bólintott. Bólintottam, majd egy határozott lépéssel átléptem a tapasztalat határát.

A város mellett álltunk meg, valahol egy búzatábla mellett. Nagyon féltem, nem tudtam, mi fog történni: bármit csinálhatott volna velem. 25 éves volt, erős és magabiztos, én pedig csak alig 15, gyenge és bizonytalan; nem tudtam, hogy mit teszek, pláne nem hogy jót vagy rosszat. De mindennél biztosabban tudtam hogy kell, hogy akarom, hogy ez valami újat fog majd hozni.

Rám nézett. Rá néztem. Mosolygott. Én is megpróbálkoztam valamivel. Tudta, hogy éreztem. Olvasott a gondolataimban - nem lehetett nehéz. Egyre közelebb és közelebb hajolt enyhén borostás arcával.

Négy éve szeptemberben, a város mellett, abban a fehér Opelban átléptem a tapasztalat határát.

Hogyan ismerkedsz egy meleggel?

Mindig azon gondolkozom, vajon az interneten kívül hogyan lehet ismerkedni?

Számomra biztonságot és nagyobb lehetőséget ad egy internetes ismerkedés, mint a személyes kapcsolatfelvétel. Nem úgy éltem meg a meleggéválást, mint azok, akik már fiatal koruk óta tudják magukról. Én katasztrófaként, a korábban tervezett életstílus átalakítását, egy új életmód kialakítását jelentette.

Az internet nekem sokat adott, elvenni pedig minimálisat vett el. A chat-tel kezdtem. Nem tudtam, mit és hogyan. Nem voltak információim más lehetőségről. Vidéken éltem, így szóba se jöhetett, hogy a fővároson kívül máshol is keressek valakit. Amúgy is Budapestre építettem, felesleges kitérő lett volna kísérteni a Sorsot, hogy netán lebukok a barátok, családtagok, szülők és nagyszülők előtt.

A chatet hamar kinőttem. Mutattak pár oldalt, a randit és a gayromeot. Lételemem, hogy mindenhol csinosítsam a profilomat, hogy egyedi, jellegzetes stílusban írjak bemutatkozót!

Aztán az ismerkedés...szépen lassan kialakultak az aranyszabályok és a szokások. A chat-et elhagytam, akár csak a randit. Buliban sose ismerkedtem; s 1-2 kivételtől eltekintve mindenkihez úgy álltam, mint barát. Az első találkozás csak két sok levelet váltott barát személyes találkozása, nem randi! Ez sokszor fordult visszájára...mikor kiderült, hogy az érdeklődés egyoldalú, s nem az én oldalamról érlelődik.

Kínos percek, de szükségesek, amikor közöljük a másikkal, hogy bocs, de ezt én nem úgy gondoltam...átéltem már, s túléltem már sok ilyet.

A személyes ismerkedés, amikor nincs internetes tárkereső előzménye, az számomra egy talány. Ritkán...talán sose próbáltam. Én IRL (in real life) csak barátokat szerzek, csak barátkozom. Netán flörtölök. De hogy első alkalommal randiba ugorjak...olyan egyszer volt, 2 találkozás után temettük kettőnket.

Két kivételtől eltekintve sose írtam üzenetet senkinek, s az a két kivétel is inkább csak egy-egy baráti levélváltásba kanyarodott.

Ha leírom, mit gondolok és ki vagyok, az emberek tudják, kivel állnak szemben, tudják, mit kaphatnak és mire számítsanak. Lehet, hogy olykor többet ígérek, de ez csak azért lehet, mert először barátkozom, s csak aztán lépek tovább. Kis lépésekkel haladok előre. Nem várok senkitől semmit, s elvárom, hogy tőlem se várjanak semmit.

Szóval az internet. Én erre esküszöm, nekem az vált be. Talán azért, mert fontosabb volt, hogy megmutassam magam a világnak, minthogy megismerjem a világot.

xoxo Maxen

Öt éve

Vele a soktornyú megyeszékhely állomásán találkoztam először. Emlékszem, ültem a vasszagú sínek melletti kis büfében, kávét szürcsölgettem és cigit szívtam. Direkt így terveztem, kényelmesen, fél órával korábban odamentem. Nem akartam a véletlenre bízni, hiszen ez volt az első olyan alkalom, amikor élőben találkoztam egy meleg fiúval.

Természetesen az internetről ismertem. Kinéztem magamnak. Megtetszett a fényképe. Írtam neki. Leveleztünk. Aztán MSN. És az első telefonhívás. Remegett a kezem, miközben néztem, ahogy a telefonom kijelzőjén villog a neve. Vártam pár másodpercig, és felvettem. Hallom ma is, hogyan rezgett a hangja. Izgult. De az enyém akkor már nyugodt volt.

Ültem a frissen festett, fehérre mázolt széken. Hallgattam az elrobogó vonatokat. Azon gondolkodtam, hogy hogyan köszönjek neki. Fogjak kezet vele? Adjak puszit? Nem tudtam semmit, tizenöt éves kis senki voltam.

Aztán leült velem szembe. Szőke volt és macskaszemű. Mosolygott. Rámosolyogtam. Tudtam, hogy minden aggódásom alaptalan volt. Tudtam, már az első pillantásából tudtam mindent. A legelső másodperctől fogva egymásra voltunk hangolva.

Persze, furcsa volt, félévnyi interneten való interakció után a való életben is találkozni, érezni a finom kókuszillatát, hallani a hangját, látni minden apró mimikáját. Ezerszer többet kaptam élőben, mint az interneten. De persze előtte ott volt bennem a félelem. Mi lesz, ha nem tudunk egymásnak mit mondani, mi lesz, ha csak ülünk, mi lesz, ha túl sokat beszélek, mi lesz ha…

Ezeregy kérdés cikázott a fejembe. És ezeregy kérdés suhant ki egyből belőlem, amikor megláttam őt. Ő volt az első fiú, aki megcsókolt. Azt mondják – bár nem tudom nálatok hogy van – az első csókot sosem felejtjük el. Én semmiképp. Egész egyszerűen azért, mert minden tökéletes volt. A hely, az idő, a fiú. Hálásan gondolok vissza arra a napra.

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja