A múltamról
Épp osztálykirándulásról tartottunk haza. Ültünk a buszon már órák óta, a sötétségben szeltük a kilométereket. Páran békésen szundikáltak, mások zenét hallgattak. Beszélgetni csak kevesen voltak képesek a fáradságtól. Szomorúan néztem ki a párás ablakon, valamiféle ideiglenes megnyugvást keresve. Az egyik legjobb barátom, a legkedvesebb lány az akkori osztályból mellém ült, és megfogta a kezem. Kérdezgetni próbált, hogy mi a szomorúságom oka. Én csak egy reménytelen sóhajt tudtam válaszként produkálni...
Akkor már hónapok óta szerelmes voltam egy fiúba. (hamar felismertem az érzést.) Tőlem alig karnyújtásnyira ült akkor is, - mint mindig azokban az időkben - ő is békésen szundikált. Néztem ahogy alszik. Jó lett volna oda bújni hozzá, csókot lehelni a homlokára, és vigyázni az álmaira. Eljátszottam a gondolattal: Talán senki észre sem venné a sötétségben, ha halkan mellé ülnék, és átkarolnám. Mindent megadtam volna akkor ezért, de tudtam, nem kockáztathatok. Meg kellett elégednem az akkori helyzettel. A szerelmem a legjobb barátjának tartott, bármit megtett volna értem. Bármit! Csak épp az érzelmeim nem tudta viszonozni.
Hónapok teltek el így. Szerelmemet megvallva neki sem halványultak az érzelmek. Őrizte a titkom, támogatni próbált, hogy túl legyek Rajta. A dolog kegyetlen kettősséget rejtett magában, amelyet akkor nem tudtam felfogni.
- Ismerem a lányt? - Törte meg a csendet a Barátnő. Bólogattam, majd elindult életem hazugságokkal teli korszaka.
Hazudtam a szerelmemről, az identitásomról, a barátaimról. Egyszóval mindenről. Hogy megbántam-e? Nem. Ez kellett akkor a túléléshez. Nem voltam még elég érett ahhoz, hogy felvállaljam teljes vállszélességgel azt, amit még ma is csak itt - ott, néhány ember előtt vállalok fel. Persze e két állapot között óriási a különbség: A jelenlegi életemet már én alakítom! És ez jó így.
Homokszem, káprázat
Nyomja egy teher a vállamat. Szeretnék elfutni, messze szaladni...jó messzire. Felmérem a lehetőségeket, aztán nagy lendületet veszek és csak rohanok. Meg se állok.
Magam mögött hagyom a lányt, aki szeret, s akit én is szeretek. Menekülök az addig nem tapasztalt nyomás elől.
Majd hirtelen megállok.
Körülöttem már semmi se az, ami régen volt. Hol van minden, merre van mindenki? Az események felgyorsulnak. Olyan sok mindenre kellene most összpontosítanom, de semmire se tudok. Belekerülök a mókuskerékbe.
Chat-en beszélgetek melegekkel. Azt hiszem, úgy gondolom, ők nem csak barátokat keresnek...valaki olyan kellene, akivel megoszthatom a bajomat, de a chaten nincs senki ilyen. Imponál az udvarlás, a dicsérő szó, de valahogy nem az igazi, valami hiányzik mindebből.
Messzire szaladtam, s csak egy helyben toporgok. Nem találom az új utat. Nem tudom itt mi a fehér, és mi a fekete. Tanácstalan vagyok, de elkezdtem valamit, s nem hagyhatom abba.
Ha már belefolytam az internetes ismerkedésbe, hát tűzzünk ki egy célt: miért is teszem mindezt?
Nem ismerem be, hogy meleg vagyok, nem ismerem be, hogy ez kell nekem, de tetszenek a bókok, tetszenek a srácok és a helyzet. Tetszik, hogy nem én udvarolok, hanem engem halmoznak el figyelmességgel. Tetszik, hogy mindezt egy srác teszi! Több srác!
Nincs tapasztalatom...se rossz, se jó, így viszont a döntés nehéz. Végül lépek egyet előre, s beleugrom a vízbe. Nem érdekel, ha elnyel, a lényeg, hogy érezzem a hullámokat, amiket eddig láttam. Csapkodom, köpöm ki a számból a vizet. Utálom magam, hogy vonz és taszít ez!
Sikerrel veszek egy akadályt, ami önbizalmat ad, s ezt az önbizalmat kiterítem ebben a "titkos" életben is. Felbuzdulva egy hosszú út elején, találkozom egy sráccal.
Hagyom, hogy a naiv romantika magával ragadjon, s reménykedjem az első éjszaka folytatásában. Két hónap telik el úgy, hogy a környezetemben senki se tud semmit, én viszont örömtől és megalázottságtól kisírt szemmel őrzöm az élményeket.
Nehezen ismerem fel előre a helyzeteket, főleg azokat, amik utólag tanítanak meg nagy dolgot. Képtelen vagyok felkészülni válaszokkal, tettekkel, vagy csak egyszerű menekülési stratégiával.
Melegségem első éve egy korszak: a tapasztalatszerzés korszaka. Elindulok, megyek, vak vagyok. Néha úgy érzem, szeretnek, néha csak azt, hogy én szeretek. Aztán a végkifejlet: csak túl kisgyerek vagyok mindahhoz, ami világosan vázolja, nincs szeretet, nincs szerelem, pusztán egy intellektuális vibrátor vagyok, akiben lemerül az elem, s ahelyett, hogy feltöltenék, lecserélik. Néha én veszem észre, túl kevés embert csókoltam meg ahhoz, hogy tudjam, ki csókol jól.
Aztán, amikor kezdem elveszíteni az uralmat, azt mondom, hogy állj! Nincs tovább. Szusszanunk egyet, s átgondoljuk mi kell nekem:
Eltelik 2 hónap, hogy belehabarodjak, majd kiábránduljak egy fiúból. Újabb 2 hét, hogy rájöjjek, milyen könnyű az internetet felhasználni hazugságokra. Aztán újabb 3 hónap, hogy rájöjjek, nem kell elhinni minden szót, s lehet kritikusan is nézni a melegeket. Ez a hat hónap egy kemény önigazolás folyamata: beismerni, vagy legalábbis csendben eldörmögni, hogy meleg vagyok, hogy ki is vagyok én. Aztán újabb fél év a kiélés éve. Önző, tragikus, lehengerlő és elszomorító ismerkedések. Némi ironikus tapasztalat-átadás, tapasztalatszerzéssel vegyítve.
Végül egy STOP!
Nagy betűkkel felfestve a fiú mosolyára. Lefékezem. Megállok. Mosolygok.
A vállaim fölött pillantok hátra. Csak egy másodperc az egész; épp elég ahhoz, hogy mosolyogjam egyet. Mindez...minden hiba és baklövés, minden siker, minden önző és önzetlen lépés kellett ahhoz, hogy most itt álljak. Ismét előre nézek, bele a szemébe!
xoxo Maxen
Az első pornófilm
Emlékszel életed első pornófilmjére? Én igen. Még most is fel tudok idézni belőle apró részleteket: milyen volt a hölgy ruhája, a gyöngysora, tisztán látom a férfi arcát és a mozdulatok gyakorlottságát.
Pedig nem sokszor láttam. Egy jelentéktelen kis videó kazetta volt, gondosan elrejtve, de persze előlem nem sok mindent lehet eldugni.
Szerintem nálam már akkor kialakult – még ha nem is voltam tudatában – a nemi identitás. Módszeresen tekertem az engem érdeklő részekhez a kazettán. Persze, hogy nem tudtam akkor még, miért izgat jobban a férfi, és miért nem érdekel a nő. Persze, hogy nem tudtam, nem is gondoltam bele, mert minek? Minden hónapban szerelmes voltam, minden hónapban más lányba. Fiúkról akkor még szó sem volt.
A lányokkal való kapcsolataim sorra buktak el. Valójában el sem kezdődtek. Féltem belemenni kapcsolatba. Féltem úgy belemenni egy kapcsolatba, hogy nem éreztem a pluszt a másik nemben.
Általánosból elballagva, gimnázium elején már tudtam, hogy más vagyok. Ennek ellenére voltak itt is próbálkozások lányokkal, ám emellett egyre több meleg témájú történetet olvastam, aztán egyre több meleg témájú képet nézegettem, végül egyre több videóra kattintottam rá. Az internet eddig ismeretlen utakat nyitott meg előttem, s lassan átbillent a mérleg. Azt hiszem, a döntő fordulat akkor következett be, amikor életemben először regisztráltam egy meleg társkereső oldalra, a randi.gay.hu-ra. Ekkor tudatosult bennem, hogy olyan útra léptem, ami kihívásokkal teli. Ami rengeteg nehézséget gördít elém. Ami megbélyegez.
De én választottam. És ő is választott engem. Az út hosszú, és még mindig nem értem a végére. De felismertem és elfogadtam azt, hogy más(abb) vagyok [ti.: most egy titkot osztok meg a régi olvasóimmal is: nem minden esetben zárkózom el a lányok társaságától. A szépet keresem, s ez igenis megvan mindkettő nemben].
Amit eddig sikerült elérnem: beismertem magam előtt, hogy más vagyok, elfogadtattam magammal a tényt. Néhány emberrel – nevezhetjük őket barátnak – is sikerült megosztanom ezt. Boldog tudok lenni így.
De még mindig van mit fejlődnöm.
Az én történetem
Valahol mindig tudtam, hogy meleg vagyok. Bár, ha jobban belegondolok, ez így nem teljesen igaz: valahol mindig tudtam, hogy más vagyok. Valamilyen téren eltérő, nem ugyanolyan. Tudtam, hogy van egy lényeges tulajdonságom (ha ezt annak lehet nevezni), ami nem illik bele a nagy általános képbe.
13 évesen „szerelmes” voltam egy lányba. Jobb szó híján használom a szerelmest, mert a mai napig nem tudom hová tenni ezt a dolgot. Nem tudom, mi hajtott felé. Annyit tudok, hogy 14 éves koromban már konkrétan éreztem és sejtettem, hogy ez a lány talán csak egy ürügy valamire- de ez nem tudatosult bennem. Nem jött felszínre, nem jutott el addig, hogy összeálljon egy nyílt és egyértelmű gondolattá.
Hogy ez mikor történt meg, azt a mai napig nem tudom egyértelműen megmondani. Mikor 15 évesen elkerültem Fagyivárosból a számomra akkor nagyváros Kecskemétre, és az addigi életemből minden tekintetből kiszakítottak, nagyon nehéz időkön mentem keresztül. Nem csak azért, mert nem akartam elfogadni a változásokat, hanem azért is, mert életemben először voltam tökéletesen szülőmentes, és nem kellett indokot adnom, ha elmentem valahová.
Persze, már az első hetek alatt sok minden történt. Sok dolog, amikről majd később írok- a kis randiktól a nagy szerelemig. Olyan helyzetek sokaságával kellett megküzdenem, amikről előtte nem is tudtam. Megkérdőjeleztem magamat, a személyiségemet, azt, hogy jó irányba halad-e az életem, hogy valóban az vagyok-e akivé válok…
Nem volt egy pillanat, mikor leesett a dolog. Nem volt nagy megdöbbenés, nem volt hirtelen megvilágosodás, nem volt isteni szikra. Csendesen, a felszín alatt ment végbe az önelfogadás folyamata. Nem tudok olyan konkrét momentumokat felidézni, amikor éreztem, közelebb kerültem önmagamhoz. Azt hiszem, ez az egész annak a hosszú folyamatnak volt az eredménye, ami a személyiségemet alakította át. Ami önállóbbá, érettebbé, magabiztosabbá és lázadóbbá tett. Ami kegyetlenül belevágott egy új helyzetbe, és hagyta, hogy kapálózzak a mélyvízben. Egyedül kellett boldogulnom az otthontól való távolsággal és a másság lassú kibontakozásával.
Közben sokat olvastam a témáról, kutattam cikkek, weboldalak után, ahol bármilyen új információt kaphatok a dologról. És mindeközben lassan de folyamatosan, tudat alatt kerültem közelebb az igazi önmagamhoz.
Az új kezdet
A GayTalk mindig is fontos volt nekem.
Különleges helye volt blogger- énem szívében. Egy kezdeményezés, ami négy blogger közös munkájának gyümölcse. Egy kis project a világ jobbá tételére, fiatal melegek életének megkönnyítésére. Egy menedék, ahová azokat a kíváncsi, kétségbeesett vagy akár magabiztos melegeket várják, akiknek kétségeik vannak önmagukkal kapcsolatban.
A GayTalk nem egy tanácsadó központ. Sosem működött úgy, mert sosem szántuk annak. A GayTalk egy műhely, ahol a különböző élmények eggyé válnak.
Az alapozó munkának vége. A GayTalk egy komolyabb, jobban rendszerezett és irányított szakaszba lép.
Christof, m., Maxen és jómagam több, mint egy éven át minden héten egy bejegyzésben fogunk mesélni a fiatal melegeket érintő legégetőbb, legsúlyosabb problémákról a saját szemszögünkből, leírva személyes élményeinket és tapasztalatainkat.
A GayTalk mindenki előtt nyitva áll. Legyen akár kérdésed, akár válaszod, kételyed vagy öntudatod, a GayTalk bejegyzései mindenképpen hasznosak lehetnek számodra. 4 fiatal melegblogger, különböző élményekkel, tapasztalatokkal és világnézettel, egy stabil, közös ponttal:a melegséggel.
A GayTalk hosszú szünet után ma úiraindul.