2011. január

Az első szexuális élményem (vendégbejegyzés)

Mikor Christof felkért, hogy írjak a Gaytalkra, úgy éreztem ez egy megtiszteltetés, hogy írhatok egy ilyen oldalra. Eldöntöttem, hogy ezt csütörtök este fogom véghez vinni főleg azért mert máskor nem lesz időm ezt megtenni. Leültem a gép elé, de valahogy nem akart kijönni belőlem az első mondat, pedig a fejemben nagyjából megvolt a történet. A főiskolai tapasztalatok alapján, mikor elég sok beadandót kellett írnom, kialakult ezekre a helyzetekre egy rituálé, ami mindig segített. Így egy óra semmittevés után vettem egy forró fürdőt, leültem újra a gép elé és bekapcsoltam azt a zenét, amire a legjobban megy az írás.

Hol is kezdjem? Talán egy kicsit magamról. 31 éves, pesti meleg srác vagyok, aki tavaly decemberben kezdett el blogot írni. Én is azok közé tartozom, kik átélték a lányokkal való kezdést, majd a fiúkra való áttérést, magamba süllyedve fogadtam el, hogy más vagyok és amikor már „nem zavart” a tény, bizalommal avattam be erről az arra illetékes személyeket. Vannak jó és negatív tapasztalataim a meleg élettel, az ismerkedés rögös útjával kapcsolatban, de ezeket most nem fejteném ki. Olvasva a többi blogot, megismerve meleg srácok történeteit, jött el bennem az elhatározás, hogy billentyűzetet ragadok és megosztom gondolataimat, érzelmeimet, tapasztalataimat a világgal.

A téma, aminek a megírására felkértek az az első szexuális élmény, amiről ugye úri ember nem beszél/ír J, de azt hiszem, most kivételt teszek.

Az első csók 12 éves koromban történt meg egy görögországi nyaralás során egy szintén 12 éves lánnyal az apartman sötét folyosóján. A kamaszévek során pár csóknál és a jobb kezemen kívül nem jutott más.

Az érettségit követő nyáron két lánnyal is megtörtént a dolog. Ezután próbálkoztam még lányoknál, de a csókon kívül nem sok minden volt. Egyszerűen azt vettem észre, hogy nem kívánom őket szexuálisan, de nem igazán értettem miért. Feltűnt, hogy megnézem a srácokat is, de úgy gondoltam, hogy ezzel nincs semmi baj. A főiskola sok beadandó megírása közben, az interneten való kutakodáskor néha elkalandoztam. Rátaláltam meleg fórumokra, majd csetre. Sok sráccal beszélgettem, idővel találkoztam is velük.  Volt, amelyikkel csak beszélgettünk, volt amelyikkel történtek lájtosabb dolgok.

Vágytam arra, hogy átéljem az első igazi szexuális élményemet egy sráccal. Hónapokig keresgéltem, végül megismertem egy srácot. Sokat dumáltunk msn-en, majd megbeszéltünk egy találkozót. Az egyik metrómegállóban futottunk össze, majd feljöttünk hozzám. Beszélgettünk és olyan volt, mintha egy rég nem látott ismerős toppant volna be hozzám, annyira jól elcseverésztünk egymással. Végül megkérdeztem , hogy volna e hozzá kedve és ő igent mondott. Kézen fogott és bementünk a hálószobába. Lefeküdtünk az ágyra, elkezdtük simogatni egymást, majd levettük egymás pólóját. Lefeküdtem a hátamra, ő rám feküdt és puszilgatni kezdte az arcomat, a homlokomat, megnyalta a fülem, a nyakamat csókolgatta, felsőtestemet simogatta. Újra az arcomhoz hajolt és átsiklott bennem a gondolat, hogy "Úristen, ez a srác meg fog csókolni". Addig egyetlen sráccal sem csókolóztam. Ajkait finoman az enyémre helyezte, majd átadva magunkat a vágynak heves csókolózásba kezdtünk.

Hosszasan simogattuk egymás testét, csókolgatva kényeztettük egymást. Lekerült rólunk az összes ruha, kényeztettük egymás szerszámát orálisan, időnként bevetettük a kezeket is. Előkerült az óvszer, felhelyeztem magamra és ő finoman belém ült. Kicsit nehezen ment a dolog, de a türelem és az simogatások végül megnyitották titkos barlangját és sikerült belé kerülnöm. Lassan kezdett el mozogni rajtam, idővel előredőlt és csókolózni kezdtünk megint. Pozícióváltás után egymással szembe kerültünk, most én voltam felül. Lábait a derekam köré fűzte, most már könnyedebben hatoltam belé. Eleinte lassan és finoman mozogtam benne, majd kicsit erőteljesebb, határozottabb mozdulatok vették át az irányítást. Teljesen lázba hozott, ahogy élvezetének hangot adva nyögdécselt, karjaival is átfonta testemet. Lihegve, levegő után kapkodva élveztem el, érezve egymás gyorsan verő szívverését, lihegve néztünk egymás szemébe. Újra csókolóztunk szenvedélyesen, majd lecsúsztam keményen duzzadó férfiasságához és orálisan köszöntem meg neki az előző élményt. Egyre jobban nyögve, néha egész testében megrázkódva élvezett el.

Ott feküdtünk egymás mellett, kielégülve, kicsit összebújva, szótlanul. Elcsattant még néhány érzéki csók, majd megkérdeztem tőle, hogy jó volt e neki. Rám nézett és azt felelte igen,  - majd egy kis elgondolkodás után hozzáfűzte, hogy - „nem hitte volna, hogy két idegen ember között lehet ennyire jó és szenvedélyes a szex”.

Egy ideig még feküdtünk egymás mellett, majd mivel már későre járt, felöltöztünk és lekísértem őt a villamoshoz. Megvártam vele, felszállt, majd én is hazaindultam. Itthon voltam már, amikor kaptam tőle egy sms-t, ami annyit tartalmazott, hogy „jó érzés volt veled”. Mosolyogva küldtem vissza neki a választ, hogy vele is. Ezután még találkoztunk és a „szex és más semmi” eltervezésünk kicsit másképp alakult, de ez már egy másik történet.

2011. jan. 30. 20:03 | még nincsenek kommentek
Címkék: sefischoicefreebloghu
írta: christof-m

Az a fehér Opel II

Miután négy éve abban a fehér Opelban átléptem az első tapasztalat határát, és ajkaink elhajoltak egymástól, komolyan, férfiasan a szemembe nézett. Mondanom sem kell, természetesen én akkor nem voltam sem komoly sem férfias. Fiatal voltam, zsenge, tapasztalatlan és talán felkészületlen is. Viszont nagyon vágytam a legnagyobb félelmemre, egy fiúra, srácra, férfira, akármire, ami elérhető volt. Alig egy hónap kecskeméti élet után pedig ő volt a legelérhetőbb.

Kiszállt, s én követtem. Körbejött a kisbusz körül, majd hozzám érve kinyitotta a rakodóteret. Bemászott, s én követtem. Naivan azt hittem, csak erre az alkalomra kapta ezt a szerepét a rakodótér- ma már tudom, hogy nem. Volt ott minden, ami kellett- matrac, pléd és párna. Ismét megcsókolt, én pedig viszonoztam. Keze lassan becsúszott a pólóm alá. Minden porcikám vad örömmel tiltakozott.

Valami hirtelen jött bátorság hatására én is viszonoztam az érintését. Egyre merészebben engedtem az ujjaimat kalandozni. A pornófilmekből ellesett mozdulatokkal próbáltam erotikusnak szánt ölelésbe vonni. Látva tapasztalatlanságomat, nem tétovázott tovább, hanem lassan levetkőztetett, és ő is megszabadult a ruháitól.

Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. De tudtam, hogy nem szabad. Tudtam, hogy ez kell.

Hanyatt fektetett, és ajkamtól a péniszemig végigcsókolgatott, majd bekapta. Mintha a menny és a pokol egyesült volna abban a pillanatban. Egy villanásnyi idő alatt szakadt át a mélyről gyökerező görcsös ellenállás, és vette volna át a helyét a tomboló, üvöltő vad öröm.

Életemben először végre nem a jobb kezem vitt el a csúcsra.

Lassan, puszilva jött fel, mint ahogy lement. Csókolóztunk, majd - aznap már sokadszorra - ismét az ismeretlenbe vetettem magamat. Lefelé.

Nem tudom, mennyire volt ösztönös, mennyire a filmekből tanult és mennyire csak bénázások sorozata. Sosem kérdeztem, ő pedig sosem mondta. Azt hiszem, élvezte. Nem kellett sok neki.

***

Aznap éjszaka a kollégiumban álmatlanul forgolódtam. Nem tudtam elhinni, mi történt. Az agyam egy része még mindig erőtlenül tagadta a történteket és bűnbánatra szólított- de már túl késő volt. Vitathatatlanul és visszavonhatatlanul kiléptem a gyermekkori álmodozás világából.

***

Ma már kicsit bánom, hogy így történt meg. Ismerve a mai énemet, a mai értékeimet és a dolgokat, amikre büszke vagyok, mintha nem is ugyanaz az ember lennék. De tudom, hol kezdtem, tudom, mennyire szánalmas voltam, és tudom, hogy ha visszamehetnék az időben, megtenném újra. Nem tudtam tovább magamba fojtani a vágyakozást, a tagadás és az elnyomás szörnyetegét. Hagynom kellett tombolni, hogy megszabadulhassak tőle.

2011. jan. 24. 21:22 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Szex, Captain bejegyzései Címkék: első, meleg, szex
írta: captain29

Az első...

Biztosan sokunk elképzelte (velem együtt) anno tiniként, hogy milyen lesz az első szexuális élménye. Ilyen szempontból tipikus voltam, úgy képzeltem el, mint ahogy ez a nagy könyvben meg van írva. A szőke Lánnyal, fülig szerelmesen, halk zenére, gyengéden.
Aztán valami hasonló le is játszódott. Volt zene, gyengédségre is figyeltem, igaz nem szőke volt, hanem barna...de a szerelem...nos, az valahol máshol járt akkoriban.

Aztán nem jött több lány, (se szőke se barna) de nem kötöttem ki egyből egy fiú karjaiban. Nekem hónapokba telt az, hogy felismerjem magamban az új(?) indentitást, találkozni merjek fiúkkal, majd meg merjek nyílni. Mindenre hagytam időt, habár nem tudatosan. Nekem ilyen a vérmérsékletem, nem ez határozz(t)a meg az életemet, hogy Minél-Hamarabb-Valakivel...

Aztán eljött az a nap is, amikor az első orális, majd pár hónap múlva az Igazi (ha lehet így fogalmazni) szexuális élményemet megszereztem. Mindkettőre úgy emlékszem vissza, hogy nagyon élveztem. Nem volt elsietve, megvolt a jó atmoszféra, időt hagytunk mindenre. És nem utolsó sorban megvolt rá a megfelelő személy. Büszke vagyok rá, hogy eddig csak párkapcsolatban volt szexuális élményem. Ezen soha, semmilyen körülmények között nem kívánok változtatni. Az én kis életem így kerek...

2011. jan. 17. 20:42 | 1 komment
Címkék: élményem, első, szexuális
írta: christof-m

Fiúslányos szex

Nem tudok elvonatkoztatni a fiú-lány közötti párhuzam összehasonlításáról.

Lánnyal szexelni más élmény, mint fiúval.

Ha lánnyal szexelsz - és srác vagy -, ott érzed, hogy te irányítasz, hogy te vagy az erős, a harcra kész gladiátor. Amikor lefekszel egy lánnyal, akkor képes vagy a legmagasabb hegycsúcsra is felkapaszkodni, csak azért, hogy megmutasd, férfi vagy a talpadon!

Amikor lánnyal szexeltem, mégis volt bennem valami félsz...talán pont emiatt az érzés és nézőpont miatt gondoltam mindig azt, hogy kudarcot vallok...talán pont ez sodort el attól az érzéstől, hogy már-már feszengtem minden egyes alkalommal, amikor az ágy nappal is közel került.

Aztán fordult a világ, s egy srác mellett kötöttem ki. Itt már lehettem az oltalomra vágyó fél, az, aki csak akkor férfi, ha szükségét látja; s mégis, az első fiús alkalom volt a legrosszabb emlék.

Amikor lánnyal van az ember, akkor az más érzés. A lány puha, szinte beszippant. A fiú viszont kemény, erős és szorít. Mind a kettő megköveteli az óvatosságot...és itt nem is tudok tovább gondolkodni, mert tovább nem jutottam. Nem tudok teljes erőből lőni, mert lánnyal soha nem jutottam el arra a szintre, sráccal pedig mindig az "ártatlanabbik" szerepben voltam.

 

Az orált pedig jobban szeretem...mindegy, melyik végén vagyok a nyalókának...

Lánynak sose engedtem...fiút viszont ritkán dugok...szóval a két dolgot nehéz összehasonlítani. Már csak azért is, mert amikor orálisan kényeztettem egy lányt, az természetesen jött; viszont, amikor egy srác először élvezett a számba...azt hittem meghalok, ott, azon nyomban szinte visszaöklendeztem rá az egészet, majd rohantam kimosni a számat.

Szégyelltem magam, amikor először voltam sráccal! Sírtam, s szégyenkeztem! De tudtam, hogy nem utoljára tettem.

Utána már srácra vágytam. Lassan felismertem, hogy nekem nem a punci kell. Hogy én nem vagyok aktív (kivéve az orált, mert azt szeretem;) ).

Néha most is elgondolkozom, hogyan tovább, hogy ha most, ebben a szent pillanatban, amikor annyira szeretem a barátomat, ő elhagyna, én képes lennék egy lánnyal együtt lenni, szexelni vele, de képtelen lennék igazi férfiként viselkedni...jó nekem így, kisfiúként, srácként, talán feminim férfiként; jó így, gyengébbik férfiként, mert olyat kapok, amit nő mellett nem kapnék meg.

Egy lány mellett kötelességem lenne, egy srác mellett kedvem van. Mint első alkalommal; a lány mellett feladatnak éreztem a teljesítést, a srác mellett felszabadultam.

xoxo Maxen

2011. jan. 10. 23:25 | 2 komment
Kategóriák: Szex, Maxen bejegyzései Címkék: homoszexuális, maxen, meleg, szex
írta: Maxen

Az első orális kényeztetés (18+)

Ott szuszogtak mellettünk. Három lány. És mi, két fiú. Borgőzös leheletünk hamar megtöltötte a sátrat. Alig fértünk el öten, a lábam valamelyik lány térdén pihent, nyakamba pedig Ő szuszogott bele. Közelebb húzódott hozzám. Átkarolt és belefúrta szöszi fejét a nyakamba. Éreztem a bőrömön a mosolyát. Éreztem őt. És – bár sötét volt –, láttam is. Puszit nyomtam az arcára.
Lehet azt az érzést elfelejteni? Öreg a lelkem, véznán remegő lábakkal tartja magán az évek súlyos terhét. De emlékszem az első szerelem minden egyes percére. Akkor olyan könnyű voltam. Mindenre emlékszem. Az óvatos, és féltő mozdulatokra. A hozzá nem értés érintéseire. Az arc minden egyes mimikájára, itt csengenek a Minden szavai a fülemben. Ó, bárcsak. Ó bár lehetne olyan gépet létrehozni, ami visszarepítene oda. Az első szerelem perceibe. A szűz fiú bőrébe. A mindent betöltő mosolygás időszakába.

Nyár volt, s a sátorban fullasztó meleg. Valahogy kimásztam négykézláb. Mámorító volt az első levegővétel a hűvös éjszakából. Elterültem a füvön, néztem a csillagokat, aztán a térdemre ragadt fűszálakat. Nem kellett sok hozzá, Ő is kibújt hozzám. Most is itt van előttem. Libeg a csíkos pólójában, és a rövidgatyájában. Lefekszik mellém. Mellemre hajtva a fejét, ő is a csillagokat kémleli. Aztán nem kémlel semmit. Felül. Az ágyékomra helyezi a finom kis fenekét. Mocorog egy kicsit. Átkarolja a nyakamat. Lassan előrehajol. Elmosolyodom. Kókusz illat. Mindketten lebegünk, amikor megcsókol. Nedves ajkai gyengéden masszírozzák a nyelvemet. Aztán az ő nyelve furakodik be az én számba. Ott vagyunk, valahol középen, a két ajak, a két nyelv találkozásánál, kifújja magából a lelkét, és én magamba szívom. Átlehelem belé a lelkem és elmosolyodom. Megint. Ring a feneke. Lehúzza rólam a fekete trikót. Pőre vagyok. Csókolja. Végigfut nyelvével a nyakamon. Belém harap, amikor felnyögök. A hátát simogatom. A csíkos póló is lekerül. Ott vagyunk ketten a Semmi füvén, lebarnult bőrünk is egymással beszél. Végigkóstol Ő. Végignyal rajtunk az éjszaka is.

 

 

Ez volt az első alkalom, amikor ennyire közel kerültem egy fiúhoz. 16 voltam. Friss. Ő egy évvel idősebb nálam. Tapasztaltabb. Elidőzött nyelvével a köldökömnél, s miközben fürge mozdulatokkal csiklandozta azt, kezével már a farmerom alatti dudort simogatta. Megmarkolta és húzott rajta egyet-egyet. És istentelenül jó érzés volt így, ruhán keresztül is. Aztán kibontotta a narancssárga övemet. Lehúzta a farmer rövidgatyám. Nem időzött, akkor már mindketten reszkettünk az izgalomtól. Hátravetettem a fejem, és azon gondolkodtam, hogy vajon bekapta-e már? Ollá. Megéreztem. Hű, igen. Akkor ott megéreztem és megértettem, miért is olyan jó, ha szopnak valakit. Egyszerre éreztem puhaságot, nedvességet, egyszerre kívántam, hogy sose hagyja abba, és hogy hadd élvezhessem tele a száját. Kinyitottam a szemem, és millió csillag ragyogott felettünk, s átfutott a fejemben, hogy milyen szép lesz ez a történet, ha pár év múlva mesélek róla.

Kicsit felemeltem a fejem, hogy lássam, mit ügyködik lent. Mint egy pornósztár, teljes átéléssel kényeztetett. Élveztem nézni néhány másodpercig, aztán nem bírtam tovább. Kívántam én is, végig akartam ízlelni minden porcikáját. Letéptem róla a rövidnadrágot, alatta nem volt boxer, és elkezdtem a műveletet. Persze, nekem ezelőtt semmi minta nem volt, hogy mit kezdjek egy felém meredő fasszal, de a szexfilmekből kiindulva hamar feltaláltam magam. Annyit talán ösztönösen tudtam, hogy jó az, ha a elhúzzuk a dolgokat. Épp ezért először csak a nyelvem hegyével nyaltam végig a feneke és a herezacskója közötti részt. Majd a zacskó következett, eljátszottam a golyókkal. Puszik végig a meredt hímtagon. A makk csúcsára pedig jöhetett egy finom, nedves csók.

Talán itt volt a hiba.

Azt hiszem itt éreztem meg a fiúk valódi ízét, ami teljesen beindított. Bekaptam az egészet, játszottam, közben a kezemmel is segítettem. Próbáltam minél mélyebbre bevenni, és egész hamar rájöttem a technikára. Valószínűleg nem lehettem teljesen béna, mert Ő belesuttogta az éjszakába, hogy: „m…. ezt… nagyon… jól… csinálod…”

Néhány percig így szoptam, miközben ő néha-néha megrándult, és nagyon mélyeket sóhajtott. Elképesztően ízlett a farka, egész éjszaka nyalogattam volna. De hamar elfáradt a szám, ilyenkor apró szüneteket iktattunk be, csókolóztunk. Majd pózt váltottunk. A klasszikus hatvankilenc. Igen. Végre ezt is kipróbálhattam. Mindezt a nedves füvön, a csillagporos paplan alatt. Az egyre hangosabb sóhajainkból pontosan tudtuk, hogy mikor fogunk elélvezni. Nem is volt meglepő, egyszerre rándultunk össze, egyszerre sikkantottunk fel, és egyszerre lőttük tele egymás száját.  Sok jött. Forró volt. Édes. Ragacsos, mégis egyből lement a torkomon. Imádtam. Az eddigi fiúk közül neki volt a legfinomabb íze.

Felültünk. Egymáshoz fordultunk. Megöleltem és megcsókoltam. Mosolyogtunk. Lesöpörtem a testére ragadt fűszálakat. Nem is mentünk vissza a sátorba, csak kihoztunk két takarót, az egyiket a földre terítettük, másikkal pedig betakaróztunk. Nagykifli voltam. Ő pedig a kicsi. Szorosan öleltük egymást. Olyan szorosan… Olyan szép volt. Ez is olyan szép volt…

 

***

 

 

***Megjegyz.: persze az első anális szex nem volt ennyire egyszerű. De arról majd egy másik bejegyzésben mesélek nektek. Ha érdekel.

2011. jan. 3. 22:58 | 6 komment
Kategóriák: m. bejegyzései
írta: m.