GayTalk

L'ho amato

Kicsit gondban vagyok, amikor az első kapcsolatomról kell írnom- nem tudom eldönteni, melyiket tekintsem elsőnek. Azt, ami "hivatalosan" az első fiú-fiú kapcsolatom volt, egy kapcsolat külső jellemzőinek többségével? Azt, amikor először éreztem ezt a körülírhatatlan, bizsergető érzést, amire a legtöbben szerelemként hivatkoznak? Azt, amelyikben először hagytak cserben, használtak ki és vetettek oda valaki másért?

Nem az időrendbeli első kapcsolatomat tekintem az elsőnek. Az elsőnek azt a kapcsolatot tekintem, ahol először éreztem, milyen önmagamról elfeledkezve szeretni valakit, ahol egymásnak adtuk magunkat, ahol - noha fiatal voltam és sokszor sok dologban rosszul döntöttem, de - megtanultam kevésbé én és inkább mi lenni.

Ő volt az első, aki megmozgatott valamit az akkor gyermekszívemben- ő volt az, aki elindított a felnőtté válás nehéz útján. Őt vállaltam először a családom előtt, vele csókolóztam először a négy falon kívül, ő mutatta meg, hogy melegnek lenni nem szégyen, és hogy mindig van tovább.

Megtanultam kezelni egy másik ember érzéseit. Megtanultam a felelősséget, hogy minden, ami én vagyok, már ő is, és minden, ami ő, én is lettem. Nem csináltam tökéletesen, és most is távol állok tőle, de az alapokat akkor szereztem meg.

Megtudtam, mi az a féltékenység, hogy mit jelent az önbizalomhiány. Átéltem, mit éreznek az elutasítottak, és mekkora jelentőséggel bírnak a kimondatlan szavak is.

Határon voltam. Míg sem gyerek, sem felnőtt nem voltam, sok tekintetben gyerekesen viselkedtem, sokban pedig meglepően felnőttesen tudtam bizonyos dolgokhoz hozzáállni. Ezután a kapcsolat után azonban visszafordíthatatlanul és visszavonhatatlanul eldőlt, merre vezet tovább az életem útja.

Nem volt más választásom; egyszer és mindenkorra elhagytam a gyerekkor utolsó halvány határvonalát.

Szeretve lenni

Mit is jelent számomra a kapcsolat? Amikor két ember ugyan úgy érez a másik iránt, viszonoznak és kapnak.

Két ilyen kapcsolatom volt: az egyik lánnyal, a másik a mostani barátommal.

Mindkettő hosszú ideig tart-tartott. Mindkettőben fejlődtem, mind olyan élményt adott, amit nem tudok helyettesíteni.

Nem tudom szétválasztani, vagy összehasonlítani őket, mert más volt a szerepem, máshogy gondolkodtam. Lánnyal én voltam a srác, olyan voltam, mint minden "normális" fiú...kicsit lányos azért.

Mivel lánnyal volt az első kapcsolatom, sokat tanultam az alkalmazkodásról. Aztán, amikor jöttek a fiúk, már képes lettem volna szerelemben lenni, de nem éltem még ki magam.

22 évesen, mikor először voltam sráccal, kezdetét vette az, amit kiélésnek neveznek. Fél év alatt voltam annyi emberrel, mint más 4-5 év alatt. Szégyellem is magam. Viszont volt mit behozni, hogy 23-24 évesen megérjek arra, amire a korombéliek, vagyis, hogy azt mondjam, stop, én most már egy ember mellett képzelem el az elkövetkezendő éveket.

A kapcsolatom a barátommal - gondolom nem okozok meglepetést - nehéz döntéseket is igényel. Képesnek kell lennem kompromisszumokra, igazodni hozzá, s kialakítani az egyensúlyt.

Egyensúlyt közöttem és az ő szuverén élete között; hogy ne én legyek reggel a felkelő nap, éjszaka a felkelő Hold. Anno ezt elrontottuk a barátnőmmel. Túl sokat követelt, minden percet együtt töltöttünk, nem volt szabad terem, s egyre jobban kezdett csömöröm lenni. Ráadásul a jövőmet a fővárosban képzeltem el, ő nem.

Külön váltunk.

Most viszont más a helyzet. Életem eddigi leghosszabb kapcsolata. Lassan másfél éves. Érzem a szeretetet, amit viszonozok is. Barát is vagyok, de főképp társ. hagyom, had legyenek titkai, amiket a barátaival oszt meg, s meghallgatom az igazán fontos titkokat, amikben csak rám számíthat.

Egy kapcsolat ezt jelenti. Áldozatot, bizalmat, egyensúlyt, szerelmet, barátságot. Akkor működik jól, ha mind a két fél részéről adott. Ha az elkövetett hibákat fel tudják dolgozni, képesek felnőttként kezelni.

Nem hiszek a gyerekszerelemben, ellenben hiszem, hogy az igazán tartós, felnőttes, őszinte érzelmek, amik mögött az érzések és a racionalizmus kényes egyensúlyának döntései állnak csak huszonéves korban, több csalódás és öröm után alakul ki. Kell a tapasztalat. És ez a tapasztalat csak akkor mutatkozik meg igazán, ha már voltak előtte precedensek.

Egy kapcsolat akkor jó, ha mind a két fél mögött vannak évek, emberek.

xoxo Maxen

Az a fehér Opel

Tizenöt éves voltam, éretlen és naiv. És kíváncsi. Rettentően kíváncsi arra a valamire, ami bennem volt. Kíváncsi voltam, meddig tud elvinni ez a bűnös- kéjes vágy.

Szeptember volt. A nap még bágyadtan sütött, én már picit fáztam a pulcsi alatt. Nem tudtam, mit akartam, nem tudtam, mire lesz jó ez az egész őrület. Úgy szorongattam kezemben a telefonomat, mintha az életem múlott volna rajta, háttal nekidőltem a csúnya sárga templom falának és tehetetlenül vártam, hogy megérkezzen.

Befordult a hotel mellől. Lelassított, megállt. Rám nézett. Rá néztem. Bólintott. Bólintottam, majd egy határozott lépéssel átléptem a tapasztalat határát.

A város mellett álltunk meg, valahol egy búzatábla mellett. Nagyon féltem, nem tudtam, mi fog történni: bármit csinálhatott volna velem. 25 éves volt, erős és magabiztos, én pedig csak alig 15, gyenge és bizonytalan; nem tudtam, hogy mit teszek, pláne nem hogy jót vagy rosszat. De mindennél biztosabban tudtam hogy kell, hogy akarom, hogy ez valami újat fog majd hozni.

Rám nézett. Rá néztem. Mosolygott. Én is megpróbálkoztam valamivel. Tudta, hogy éreztem. Olvasott a gondolataimban - nem lehetett nehéz. Egyre közelebb és közelebb hajolt enyhén borostás arcával.

Négy éve szeptemberben, a város mellett, abban a fehér Opelban átléptem a tapasztalat határát.

Egy fiúról és egy lányról

Nem tudom, hogyan kezdjem ezt a bejegyzést. Már harmadszorra ugrom neki. Két ember van akik életem egy-egy meghatározó szakaszában volt/van velem.

Egyikük egy lány, az egyetemi évekből, a heteró időszakból, másikuk egy fiú, a meleg önigazolás legédesebb gyümölcse.

Nyári táborban voltam a csoporttársaimmal, s az egyik legjobb barátom volt a szobatársam. A Balatonnál töltöttünk egy hetet. Ott meséltem először a lányról. Hihetetlenül csinos, szőke, finom...a tipikusan igazi hölgy. Aki ráadásul tele van élettel, s nem mellesleg 4 évvel fiatalabb nálam. Megtetszett. Én is neki.

Első alkalom volt, hogy egy lány udvarolt nekem. Talán pont emiatt is mentük ennyire könnyedén szét. Többször szóba került a főváros, ami már akkor vonzott. Ő ennek nem örült. Nem tudott belenyugodni, hogy amikor én befejezem az egyetemet, ő épp csak elkezdi, s a levegőben lóg majd a távolság. Végül szakítottunk, s én fél évvel a tervezett előtt feljöttem Pestre.

Belekerültem egy örvénybe, ami váratlanul ért, de sikerült pár hónap alatt felülkerekednem rajta.

Aztán megismerkedtem azzal a bizonyos fiúval. Egy éve.

Megjelöltük november 22-ét, mint a kapcsolatunk első napját, s onnantól kezdve egy pár voltunk. Minden hétvégét nálam töltött, s lassan a mindennapjaim részévé vált.

Noha 100 km választott el tőle, mindig talált alkalmat, ha kell, akkor csak egy éjszakára eljöjjön. Él előttem egy kép róla. Ott állok a konyhában, az ajtó pedig kinyílik. Belép rajta. Sapka a fején, sál a nyakában, kipirult arcal és táskával  a kezében áll előttem. Teli szájjal mosolyog, amint meglátja, hogy kivirulok a meglepetéstől. Akkor, az a perc volt az, amikor tudtam, egy fiú, ő az, aki többet jelent, mint annak előtte a lány. Azt hiszem igazán ekkor lettem meleg.

Volt egy makacs gondolatom, hogy én sose leszek igazán boldog fiúval, hogy nekem nem kell srác, s előbb utóbb majd úgyis megnősülök, feleségem lesz és gyerekeim, mert az a normális, a családi elvárás a végzetem.

Életem legfontosabb kapcsolatában vagyok. Boldogan, határozott és kerek célokkal, tervekkel, lendülettel.

Ennek a két embernek köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok.

xoxo Maxen

Az első kapcsolat

Előbb vagy utóbb mindenki életében eljön a boldog pillanat amikor először csókol meg úgy egy srácot, hogy tudja, nem csak egy éjszakás futókaland lesz belőle. Vagy nem? Miről ismerszik meg a jó párkapcsolat? Egyáltalán, honnan lehet tudni hogy 'a dolog' közted és Közte komoly vagy nem? Honnan tudhatod meg hogy tényleg szeret és nem csak gerincre akar vágni?

Sokan azt mondják, hogy az első komoly kapcsolat előtt nem árt egy kis élményszerzés, hogy utána magabiztosabb legyél. Mások viszont úgy vélik hogy előbb olyan valakit keress, akit szeretni tudsz, hogy bízhass benne, hiszen ki tudja mi mindenre lenne képes egy aljas nyunyóvadász...?

Nos, megmondom őszintén én valahol mindkét oldalnak igazat adok. Az első párkapcsolat sem egy beskatulyázható fogalom, melyre rá lehet húzni egy általános sémát. Ahány ember, annyiféle változat, bár meg kell vallani, életre szóló szerelem általában nem egy olyan kapcsolatból szokott kialakulni, amelybe az ember 15-16 éves fejjel ugrik bele, jórészt tapasztalatlanul.

Én már rendelkeztem némi előismerettel, mind elméleti, mind pedig gyakorlati síkon amikor az első párkapcsolatom elkezdődött és szerintem ez nekem egyáltalán nem jött rosszul. Őszintén megvallva előtte nem is nagyon kerestem tartós kapcsolatot, vagyis ha kerestem is, nem találtam arra megfelelőt, vagy ha megfelelő lett is volna, tapasztalatlan, félős kis 'pályakezdő' nyunyóként nem mertem sokat tenni egy ügy érdekében sem.

Az első kapcsolatom pedig lett amilyen lett... nem túl hosszú, de mindenképpen tanulságos, és szerintem ez az optimális. Én mindig is híve voltam a mélyvíz-taktikának. Igaz, hogy ez a legkíméletlenebb módszer, viszont tény, hogy ezzel tanul a legjobban az ember. Már ha megfelelő lelkülettel rendelkezik, hiszen van, akit a kezdeti kudarc és félreismert ember csak elrettent. Minden esetre azonban ha más nem is, az mindenképpen elmondható nagy általánosságban, hogy az első kapcsolat bír a legnagyobb tanító és nevelő erővel. Egyrészt önbizalmat adhat (Lám, megy ez nekem!), megismertethet egy sor élménnyel és tapasztalattal, ami fontos az önbizalomépítésben, és végül, de nem utolsó sorban akár ismerettségekre is szert tehet az ember, ami azért fontos, mert...

... javítsatok ki, ha tévedek vagy torz ideáim vannak, de szerintem ez az egész párkapcsolatosdi olyan, mint egy lépcső. Hogy egyre magasabbra és magasabbra érj, sok lépcsőfokot kell magad mögött hagynod. Ehhez nyilván egyre nagyobb erő és ügyesség szükségeltetik, mire végül már annyira erős és ügyes leszel hogy eléred a lépcső tetejét, ahonnan már nincs feljebb- vagyis megtalálod életed szerelmét. Szőke fürtök, fehér paci, mi kell még...?

A lényeg mindenképpen az, hogy bár annak tűnhet, az első kapcsolatot nem kell véresen komolyan venni, mindamellett persze, hogy tiszteled és szereted valamilyen szinten a másikat.

Ismét hangsúlyozom, hogy ellene vagyok mindenféle sematizmusnak, tehát az is lehet, hogy az első pasid/csajod rögtön életed szerelme lesz- nos, ez esetben rohadj meg nagyon szerencsés vagy, és csak irigykedni gratulálni tudok :D

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja