GayTalk

kámingáút

Anyu, meleg vagyok!
Ez a mondat soha nem hagyta el még a számat. Más formában sem. Folyton kitűztem magam elé időpontokat, hogy mikor is lenne a legjobb megtenni ezt a lépést, de valami mindig visszatartott. Nem félek attól, hogy hosszasan magamra haragítanám a szüleimet, vagy ilyesmi, viszont az azonnali reakciótól parázok rendesen. Mi van, ha nem tudom kezelni a helyzetet? Mi van, ha olyat mondok, amivel rontanék a dolgon?

Ezért jobb ötletnek találtam először nem a szüleimnek outolni, hanem a hozzám közelálló barátoknak. Én az az agyalós típus vagyok, szóval előre elterveztem mindent: időpont, helyszín, felvezető téma, hogy üljünk-e, álljunk-e stb. Arra jutottam, hogy szerintem olyan időpont kell, ami után még van lehetősége a másiknak gondolkodni (szóval nem ilyen este lefekvés előtt vagy hasonló). Helyszínnek legjobb szerintem a szabadtér, vagyis az utcán sétálás közben. Mert ha jár az ember lába, akkor jobban tud gondolkodni, meg nemcsak figyelnie kell, hanem csinál mást is közben. Szóval az első comingout-om is egy ilyen sétálás közben esett meg.

Ebéd után sétáltunk haza egy nagyon kedves barátnémmal és mondtam neki előtte, hogy majd szeretnék valamit mondani, ami nem fontos meg semmi eget rengető, de szeretném ha tudná. Aztán miközben sétáltunk rákérdezett, hogy mi volt az. Hebegve-habogva elmondtam neki, hogy hát én tulajdonképpen a fiúkat szeretem és nem a lányokat. "Komolyaaaaaaan?" Először azt hitte viccelek, de aztán mondtam, hogy nem, igazából ez így van. Megértette, tudomásul vette és nagyon hamar túltette magát a meglepettségen. Örült neki, hogy elmondtam, és hogy neki mondtam el először. Több, mint egy órát sétálgattunk utána és minden szóba került. Azóta is meg tudok vele beszélni akármit, és soha nincs bennem az az érzés, hogy furcsán nézne rám, vagy ez alapján máshogy ítélne meg, teljesen normálisan kezeli a dolgot.

Szóval nem a szüleim az elsők, akiknek ezt elmondom, de semmiképpen sem az utolsó helyen állnak a beavatottak listáján, mert szerintem utánam, rájuk tartozik leginkább ez az egész dolog.

Ha valakinek vannak jó tippjei arra, hogy hol, mikor és hogyan érdemes outolni, akkor mindenképp kommenteljen valahova egy okosságot :)

Sztorizok

Most elvileg coming outokról kéne írnom, de azt majd később teszem meg, remélem nem harapják le a fejem. Helyette inkább írok arról, hogy nekem személyesen, hogy alakultak a dolgok azóta, hogy belevetettem magam a sűrűjébe.

Nálam a nagy vízválasztó az volt, hogy jól betöltöttem a tizennyolcadik évemet. Felmerülhet a kérdés, hogy miért pont akkor? Talán azért, mert olyan nagy dolognak tűnt, hogy "Ú, öcsém, 18, szavazhatok, alkohol, stb." Később rájöttem, hogy ez nem annyira így van, de most nem erről van szó. Gondoltam akkor, hogy kezdhetnék már valamit ezzel az egésszel, már mint, hogy meleg vagyok. Már tudtam előtte egy ideje, hogy mi az ábra, de nem léptem, mert nem akartam, nem tudtam, nem tudom miért. Aztán elhatároztam magam, hogy regisztrálok egy társkeresőre. Az én ízlésemnek tökéletesen megfelelő oldalra regisztráltam fel először. Először teljesen ál adatokkal, mai napig nem tudom miért. Körbenéztem és megakadt a szemem valakin. Töröltem magam. Aztán pár nappal később teljesen valós adatokkal regisztráltam, megint körbejártam a helyet, megnézegettem az embereket. Következő nap, amikor felmentem, várt egy üzenet. Döbbenet, padlót fogtam, ilyesmik. Az első levelet attól kaptam, akin megakadt a szemem. Ez lehet nagyon szenzációhajhásznak tűnhet, de szavamra mondom, így esett a dolog. Nekikezdtem, hogy körberohanjak a szobámban, de a lábam bevertem az ágyba. Ez nem akadályozott meg abban, hogy a szívem olyan hevesen verjen tovább, mint egy nagyon hevesen verő szív. Izgultam rendesen. Nekem még nem volt fent képem, ezért email-ben küldtem neki. Aztán msn. Aztán sms. Aztán beszéltünk telefonon és majdnem elkéstem egy koncertről. Találkoztunk is egy-két héttel később, még mindig megvan a vonatjegyem. Jó volt, nem részletezem, most csak külső szemlélők vagyunk és tanulságokat állapítunk meg, amiből következtetést lehet levonni. Rengeteg mindent köszönhetek neki. Olyan hihetetlenül kicsi dolgokat is például, hogy ő biztatott, hogy rakjak ki magamról képet. Raktam ki és nem bántam meg. (Van egy eszmefuttatásom a képkirakásról, majd egyszer leírom.) Ez kicsi dolog, de én úgy érzem magabiztosabb lettem és jó volt, hogy ezt és még sok minden mást nem egyedül kellett végigcsinálnom. Nem tudom egyedül meddig tartott volna nekem. Nagyon introvertált vagyok még szerintem ma is, de mivel ezeket a dolgokat meg tudtam csinálni, szerintem sokat fejlődtem. Az élet minden területén biztosabbnak érzem most már magam. Vannak olyan dolgok, amiket egyedül kell megtapasztalni és végigcsinálni, ez attól is függ, ki milyen ember, de szerintem, a jó kezdet nagyon fontos és a jó kezdethez kell a segítség. Még hosszú az utam, de a kezdőlépést azt hiszem sikerült megtennem egy jó irányba.

Ezután még sok minden történt, majd azokról is írok. Még annyit tennék hozzá talán ehhez a kis történethez, hogy sajnos az utaink már nem keresztezik egymást, de (ide sok mindent írhatnék, de nem fogok). Nem teljesen írtam le mindent, szeretném megtartani magamnak az aprószép dolgokat. De ebből is tisztán ki lehet venni szerintem a lényeget. :)

Hello

Szerintem érdekes és tanulságos lehet ez az egész dolog, ha minden úgy tud sikerülni, ahogy azt tervezzük. Igen, tervek vannak a megvalósításra, kérdés csak annyi, hogy azokat tudjuk-e majd követni vagy alkotunk-e majd újakat. Hogy a tervek megvalósulnak-e, remélem majd a blog élete folyamán észre lehet venni.

Hogy valakiben megfogalmazódjon egy felismerés, ahhoz nem hiszem, hogy a mi írásaink fogják hozzásegíteni. Szerintem az elfogadást is képes a legtöbb ember elintézni saját magában. Viszont remélem, hogy azok a gondolatok, amik idekerülnek, majd adnak valami pluszt, kiegészítést. Mivel az emberek alapvetően különbözőek, ezért szerintem senki sem oszthatja egy másik ember véleményét 100%-osan, de felhasználhatja és hozzáteheti a sajátjához. Ha van neki. Legyen vélemény. Ha a mi véleményünk segít, az jó, viszont ha nem segít, de legalább átgondolják, hogy így is lehet nézni a dolgot, az is elég. Nem kell több.

Let's roll. Meglássuk mi sül ki belőle :)

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja