GayTalk

Barát, az egyetlen

Az egyetem melletti étteremben ülünk. Beszélgetünk és eszünk. Hosszúra nyúlik ez a délután.

Az egyetemi csoportban a legjobb barátom, lány. Alig múlt 2-3 hónapja, hogy szakítottam a nagy Ő-vel, Mirandával. Aztán egyszer csak elmondtam neki, miért jövök én annyit a fővárosba. Meglepődik, de elfogadja. Megért. Részéről ugyan úgy a barátja maradok, sőt, erősödik is a barátságunk.

Aztán telik az idő, s Mirandának is elmondom. Mérges és dühös. Érthető. Nem is értem, miért mondtam el. Viszont jól sül el a dolog. A szakításunk után újra jóban leszünk. A tény, hogy a fiúkhoz vonzódom, megváltoztat mindent. Ő barát, amit elfogad. Rátalál a szerelemre, megéli az újabb szakítást, majd ismét szerelmes lesz.

Aztán újabb barátoknak mondom el. Kettőnek. Ülünk a teázóban. A tökéletes alkalom ez. Ez az az időszak, amikor a baráti társaság átalakul azzal, hogy valaki kilép a körből. Háromra zsugorodik a brancs. Kihasználom az alkalmat, s közlöm mindkettőjükkel, hogy meleg vagyok. Nincs meglepődés. Sőt! Szerintük én mindig is az voltam, s meglepődtek, hogy lánnyal jártam!

Végül a negyedik alkalom. A lakótársammal - aki szintén lány -, s középiskolai osztálytársam volt, a Margitszigeten sétálunk. Mirandáról beszélgetünk, hogy miért szakítottam vele. Mondom, egy fiú miatt. Kicsúszik. Kerek szemekkel néz rám, csak nem csalt meg? Mondom, nem. Csak szakítottam, aztán kipróbáltam egy sráccal, s azóta fiúkkal vagyok. Ő is jól fogadta.

Négy alkalom volt, amikor elmondtam a hozzám közel álló 5 embernek. Aztán végleg a fővárosba költöztem, s már tudják azok, akikkel napi kapcsolatban vagyok.

De a szüleim nem, s ez az, ami a legjobban kétségek közé sodor. Vajon mikor és hogyan mondom el nekik? Lassan ott tartok, hogy 2 éve lakom Pesten. Az első fél évben 2 hetente hazajártam, majd 2-3 havonta. Tavaly nyár óta viszont csak 2-szer utaztam haza. Legutóbb karácsonykor.

Egyrészt, túl ritkán találkozunk, hogy ez csak úgy kijöjjön. Másrészt, miért is? Hisz, telefonon beszélünk, mióta Budapesten lakom, sokkal jobb a kapcsolatom velük. S végül, még néha most is az asztalra vetik a "költözz haza" kártyákat, de én félek kidobni az asztalra azt Ászt, akit nem hagynék el semmiért.

A felvállalásnak két fontos állomása van, a barátok és a szülők. Előbbi könnyebb, hisz a melegség egy életforma, amit titkolni ostobaság, s csak húzni lehet előttük a dolgot. Utóbbi viszont meghatározó lépés, mert azok alkotnak eztán véleményt, akik felneveltek, akikre életünk végéig felnézünk, s akik mindig a családtagjaink maradnak.

xoxo Maxen

Szeretve lenni

Mit is jelent számomra a kapcsolat? Amikor két ember ugyan úgy érez a másik iránt, viszonoznak és kapnak.

Két ilyen kapcsolatom volt: az egyik lánnyal, a másik a mostani barátommal.

Mindkettő hosszú ideig tart-tartott. Mindkettőben fejlődtem, mind olyan élményt adott, amit nem tudok helyettesíteni.

Nem tudom szétválasztani, vagy összehasonlítani őket, mert más volt a szerepem, máshogy gondolkodtam. Lánnyal én voltam a srác, olyan voltam, mint minden "normális" fiú...kicsit lányos azért.

Mivel lánnyal volt az első kapcsolatom, sokat tanultam az alkalmazkodásról. Aztán, amikor jöttek a fiúk, már képes lettem volna szerelemben lenni, de nem éltem még ki magam.

22 évesen, mikor először voltam sráccal, kezdetét vette az, amit kiélésnek neveznek. Fél év alatt voltam annyi emberrel, mint más 4-5 év alatt. Szégyellem is magam. Viszont volt mit behozni, hogy 23-24 évesen megérjek arra, amire a korombéliek, vagyis, hogy azt mondjam, stop, én most már egy ember mellett képzelem el az elkövetkezendő éveket.

A kapcsolatom a barátommal - gondolom nem okozok meglepetést - nehéz döntéseket is igényel. Képesnek kell lennem kompromisszumokra, igazodni hozzá, s kialakítani az egyensúlyt.

Egyensúlyt közöttem és az ő szuverén élete között; hogy ne én legyek reggel a felkelő nap, éjszaka a felkelő Hold. Anno ezt elrontottuk a barátnőmmel. Túl sokat követelt, minden percet együtt töltöttünk, nem volt szabad terem, s egyre jobban kezdett csömöröm lenni. Ráadásul a jövőmet a fővárosban képzeltem el, ő nem.

Külön váltunk.

Most viszont más a helyzet. Életem eddigi leghosszabb kapcsolata. Lassan másfél éves. Érzem a szeretetet, amit viszonozok is. Barát is vagyok, de főképp társ. hagyom, had legyenek titkai, amiket a barátaival oszt meg, s meghallgatom az igazán fontos titkokat, amikben csak rám számíthat.

Egy kapcsolat ezt jelenti. Áldozatot, bizalmat, egyensúlyt, szerelmet, barátságot. Akkor működik jól, ha mind a két fél részéről adott. Ha az elkövetett hibákat fel tudják dolgozni, képesek felnőttként kezelni.

Nem hiszek a gyerekszerelemben, ellenben hiszem, hogy az igazán tartós, felnőttes, őszinte érzelmek, amik mögött az érzések és a racionalizmus kényes egyensúlyának döntései állnak csak huszonéves korban, több csalódás és öröm után alakul ki. Kell a tapasztalat. És ez a tapasztalat csak akkor mutatkozik meg igazán, ha már voltak előtte precedensek.

Egy kapcsolat akkor jó, ha mind a két fél mögött vannak évek, emberek.

xoxo Maxen

Fiúslányos szex

Nem tudok elvonatkoztatni a fiú-lány közötti párhuzam összehasonlításáról.

Lánnyal szexelni más élmény, mint fiúval.

Ha lánnyal szexelsz - és srác vagy -, ott érzed, hogy te irányítasz, hogy te vagy az erős, a harcra kész gladiátor. Amikor lefekszel egy lánnyal, akkor képes vagy a legmagasabb hegycsúcsra is felkapaszkodni, csak azért, hogy megmutasd, férfi vagy a talpadon!

Amikor lánnyal szexeltem, mégis volt bennem valami félsz...talán pont emiatt az érzés és nézőpont miatt gondoltam mindig azt, hogy kudarcot vallok...talán pont ez sodort el attól az érzéstől, hogy már-már feszengtem minden egyes alkalommal, amikor az ágy nappal is közel került.

Aztán fordult a világ, s egy srác mellett kötöttem ki. Itt már lehettem az oltalomra vágyó fél, az, aki csak akkor férfi, ha szükségét látja; s mégis, az első fiús alkalom volt a legrosszabb emlék.

Amikor lánnyal van az ember, akkor az más érzés. A lány puha, szinte beszippant. A fiú viszont kemény, erős és szorít. Mind a kettő megköveteli az óvatosságot...és itt nem is tudok tovább gondolkodni, mert tovább nem jutottam. Nem tudok teljes erőből lőni, mert lánnyal soha nem jutottam el arra a szintre, sráccal pedig mindig az "ártatlanabbik" szerepben voltam.

 

Az orált pedig jobban szeretem...mindegy, melyik végén vagyok a nyalókának...

Lánynak sose engedtem...fiút viszont ritkán dugok...szóval a két dolgot nehéz összehasonlítani. Már csak azért is, mert amikor orálisan kényeztettem egy lányt, az természetesen jött; viszont, amikor egy srác először élvezett a számba...azt hittem meghalok, ott, azon nyomban szinte visszaöklendeztem rá az egészet, majd rohantam kimosni a számat.

Szégyelltem magam, amikor először voltam sráccal! Sírtam, s szégyenkeztem! De tudtam, hogy nem utoljára tettem.

Utána már srácra vágytam. Lassan felismertem, hogy nekem nem a punci kell. Hogy én nem vagyok aktív (kivéve az orált, mert azt szeretem;) ).

Néha most is elgondolkozom, hogyan tovább, hogy ha most, ebben a szent pillanatban, amikor annyira szeretem a barátomat, ő elhagyna, én képes lennék egy lánnyal együtt lenni, szexelni vele, de képtelen lennék igazi férfiként viselkedni...jó nekem így, kisfiúként, srácként, talán feminim férfiként; jó így, gyengébbik férfiként, mert olyat kapok, amit nő mellett nem kapnék meg.

Egy lány mellett kötelességem lenne, egy srác mellett kedvem van. Mint első alkalommal; a lány mellett feladatnak éreztem a teljesítést, a srác mellett felszabadultam.

xoxo Maxen

Hogyan ismerkedsz egy meleggel?

Mindig azon gondolkozom, vajon az interneten kívül hogyan lehet ismerkedni?

Számomra biztonságot és nagyobb lehetőséget ad egy internetes ismerkedés, mint a személyes kapcsolatfelvétel. Nem úgy éltem meg a meleggéválást, mint azok, akik már fiatal koruk óta tudják magukról. Én katasztrófaként, a korábban tervezett életstílus átalakítását, egy új életmód kialakítását jelentette.

Az internet nekem sokat adott, elvenni pedig minimálisat vett el. A chat-tel kezdtem. Nem tudtam, mit és hogyan. Nem voltak információim más lehetőségről. Vidéken éltem, így szóba se jöhetett, hogy a fővároson kívül máshol is keressek valakit. Amúgy is Budapestre építettem, felesleges kitérő lett volna kísérteni a Sorsot, hogy netán lebukok a barátok, családtagok, szülők és nagyszülők előtt.

A chatet hamar kinőttem. Mutattak pár oldalt, a randit és a gayromeot. Lételemem, hogy mindenhol csinosítsam a profilomat, hogy egyedi, jellegzetes stílusban írjak bemutatkozót!

Aztán az ismerkedés...szépen lassan kialakultak az aranyszabályok és a szokások. A chat-et elhagytam, akár csak a randit. Buliban sose ismerkedtem; s 1-2 kivételtől eltekintve mindenkihez úgy álltam, mint barát. Az első találkozás csak két sok levelet váltott barát személyes találkozása, nem randi! Ez sokszor fordult visszájára...mikor kiderült, hogy az érdeklődés egyoldalú, s nem az én oldalamról érlelődik.

Kínos percek, de szükségesek, amikor közöljük a másikkal, hogy bocs, de ezt én nem úgy gondoltam...átéltem már, s túléltem már sok ilyet.

A személyes ismerkedés, amikor nincs internetes tárkereső előzménye, az számomra egy talány. Ritkán...talán sose próbáltam. Én IRL (in real life) csak barátokat szerzek, csak barátkozom. Netán flörtölök. De hogy első alkalommal randiba ugorjak...olyan egyszer volt, 2 találkozás után temettük kettőnket.

Két kivételtől eltekintve sose írtam üzenetet senkinek, s az a két kivétel is inkább csak egy-egy baráti levélváltásba kanyarodott.

Ha leírom, mit gondolok és ki vagyok, az emberek tudják, kivel állnak szemben, tudják, mit kaphatnak és mire számítsanak. Lehet, hogy olykor többet ígérek, de ez csak azért lehet, mert először barátkozom, s csak aztán lépek tovább. Kis lépésekkel haladok előre. Nem várok senkitől semmit, s elvárom, hogy tőlem se várjanak semmit.

Szóval az internet. Én erre esküszöm, nekem az vált be. Talán azért, mert fontosabb volt, hogy megmutassam magam a világnak, minthogy megismerjem a világot.

xoxo Maxen

Egy fiúról és egy lányról

Nem tudom, hogyan kezdjem ezt a bejegyzést. Már harmadszorra ugrom neki. Két ember van akik életem egy-egy meghatározó szakaszában volt/van velem.

Egyikük egy lány, az egyetemi évekből, a heteró időszakból, másikuk egy fiú, a meleg önigazolás legédesebb gyümölcse.

Nyári táborban voltam a csoporttársaimmal, s az egyik legjobb barátom volt a szobatársam. A Balatonnál töltöttünk egy hetet. Ott meséltem először a lányról. Hihetetlenül csinos, szőke, finom...a tipikusan igazi hölgy. Aki ráadásul tele van élettel, s nem mellesleg 4 évvel fiatalabb nálam. Megtetszett. Én is neki.

Első alkalom volt, hogy egy lány udvarolt nekem. Talán pont emiatt is mentük ennyire könnyedén szét. Többször szóba került a főváros, ami már akkor vonzott. Ő ennek nem örült. Nem tudott belenyugodni, hogy amikor én befejezem az egyetemet, ő épp csak elkezdi, s a levegőben lóg majd a távolság. Végül szakítottunk, s én fél évvel a tervezett előtt feljöttem Pestre.

Belekerültem egy örvénybe, ami váratlanul ért, de sikerült pár hónap alatt felülkerekednem rajta.

Aztán megismerkedtem azzal a bizonyos fiúval. Egy éve.

Megjelöltük november 22-ét, mint a kapcsolatunk első napját, s onnantól kezdve egy pár voltunk. Minden hétvégét nálam töltött, s lassan a mindennapjaim részévé vált.

Noha 100 km választott el tőle, mindig talált alkalmat, ha kell, akkor csak egy éjszakára eljöjjön. Él előttem egy kép róla. Ott állok a konyhában, az ajtó pedig kinyílik. Belép rajta. Sapka a fején, sál a nyakában, kipirult arcal és táskával  a kezében áll előttem. Teli szájjal mosolyog, amint meglátja, hogy kivirulok a meglepetéstől. Akkor, az a perc volt az, amikor tudtam, egy fiú, ő az, aki többet jelent, mint annak előtte a lány. Azt hiszem igazán ekkor lettem meleg.

Volt egy makacs gondolatom, hogy én sose leszek igazán boldog fiúval, hogy nekem nem kell srác, s előbb utóbb majd úgyis megnősülök, feleségem lesz és gyerekeim, mert az a normális, a családi elvárás a végzetem.

Életem legfontosabb kapcsolatában vagyok. Boldogan, határozott és kerek célokkal, tervekkel, lendülettel.

Ennek a két embernek köszönhetem, hogy az vagyok, aki vagyok.

xoxo Maxen

Homokszem, káprázat

Nyomja egy teher a vállamat. Szeretnék elfutni, messze szaladni...jó messzire. Felmérem a lehetőségeket, aztán nagy lendületet veszek és csak rohanok. Meg se állok.

Magam mögött hagyom a lányt, aki szeret, s akit én is szeretek. Menekülök az addig nem tapasztalt nyomás elől.

Majd hirtelen megállok.

Körülöttem már semmi se az, ami régen volt. Hol van minden, merre van mindenki? Az események felgyorsulnak. Olyan sok mindenre kellene most összpontosítanom, de semmire se tudok. Belekerülök a mókuskerékbe.

Chat-en beszélgetek melegekkel. Azt hiszem, úgy gondolom, ők nem csak barátokat keresnek...valaki olyan kellene, akivel megoszthatom a bajomat, de a chaten nincs senki ilyen. Imponál az udvarlás, a dicsérő szó, de valahogy nem az igazi, valami hiányzik mindebből.

Messzire szaladtam, s csak egy helyben toporgok. Nem találom az új utat. Nem tudom itt mi a fehér, és mi a fekete. Tanácstalan vagyok, de elkezdtem valamit, s nem hagyhatom abba.

Ha már belefolytam az internetes ismerkedésbe, hát tűzzünk ki egy célt: miért is teszem mindezt?

Nem ismerem be, hogy meleg vagyok, nem ismerem be, hogy ez kell nekem, de tetszenek a bókok, tetszenek a srácok és a helyzet. Tetszik, hogy nem én udvarolok, hanem engem halmoznak el figyelmességgel. Tetszik, hogy mindezt egy srác teszi! Több srác!

Nincs tapasztalatom...se rossz, se jó, így viszont a döntés nehéz. Végül lépek egyet előre, s beleugrom a vízbe. Nem érdekel, ha elnyel, a lényeg, hogy érezzem a hullámokat, amiket eddig láttam. Csapkodom, köpöm ki a számból a vizet. Utálom magam, hogy vonz és taszít ez!

Sikerrel veszek egy akadályt, ami önbizalmat ad, s ezt az önbizalmat kiterítem ebben a "titkos" életben is. Felbuzdulva egy hosszú út elején, találkozom egy sráccal.

Hagyom, hogy a naiv romantika magával ragadjon, s reménykedjem az első éjszaka folytatásában. Két hónap telik el úgy, hogy a környezetemben senki se tud semmit, én viszont örömtől és megalázottságtól kisírt szemmel őrzöm az élményeket.

Nehezen ismerem fel előre a helyzeteket, főleg azokat, amik utólag tanítanak meg nagy dolgot. Képtelen vagyok felkészülni válaszokkal, tettekkel, vagy csak egyszerű menekülési stratégiával.

Melegségem első éve egy korszak: a tapasztalatszerzés korszaka. Elindulok, megyek, vak vagyok. Néha úgy érzem, szeretnek, néha csak azt, hogy én szeretek. Aztán a végkifejlet: csak túl kisgyerek vagyok mindahhoz, ami világosan vázolja, nincs szeretet, nincs szerelem, pusztán egy intellektuális vibrátor vagyok, akiben lemerül az elem, s ahelyett, hogy feltöltenék, lecserélik. Néha én veszem észre, túl kevés embert csókoltam meg ahhoz, hogy tudjam, ki csókol jól.

Aztán, amikor kezdem elveszíteni az uralmat, azt mondom, hogy állj! Nincs tovább. Szusszanunk egyet, s átgondoljuk mi kell nekem:

Eltelik 2 hónap, hogy belehabarodjak, majd kiábránduljak egy fiúból. Újabb 2 hét, hogy rájöjjek, milyen könnyű az internetet felhasználni hazugságokra. Aztán újabb 3 hónap, hogy rájöjjek, nem kell elhinni minden szót, s lehet kritikusan is nézni a melegeket. Ez a hat hónap egy kemény önigazolás folyamata: beismerni, vagy legalábbis csendben eldörmögni, hogy meleg vagyok, hogy ki is vagyok én. Aztán újabb fél év a kiélés éve. Önző, tragikus, lehengerlő és elszomorító ismerkedések. Némi ironikus tapasztalat-átadás, tapasztalatszerzéssel vegyítve.

Végül egy STOP!

Nagy betűkkel felfestve a fiú mosolyára. Lefékezem. Megállok. Mosolygok.

A vállaim fölött pillantok hátra. Csak egy másodperc az egész; épp elég ahhoz, hogy mosolyogjam egyet. Mindez...minden hiba és baklövés, minden siker, minden önző és önzetlen lépés kellett ahhoz, hogy most itt álljak. Ismét előre nézek, bele a szemébe!

xoxo Maxen

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja