GayTalk

Ha tényleg nem zavar senkit, akkor hát...

Úgy hiszem, hogy ez a dolog akkor kezdődött, mikor elkezdtem a középsulit. Akkoriban tudatosult bennem a másságom, és viszonylag hamar fel is dolgoztam, elfogadtam magam. Ekkor egy jó hosszú "csönd" következett. Ami viszont ezután jött, s tart a mai napig is... huh.

Igazából az események fő szála az, hogy - életemben először - totál belezúgtam egy gimi elsős srácba (én most másodikos vagyok). Most decemberben vesztettem el úgymond a fejemet Vele kapcsolatban, azóta a mai napig azon vagyok, hogy a közelébe férkőzhessek, vele lehessek, láthassam, válthassak vele 1-2 mondatot - mindez mondjuk elég körülményes. De ne szaladjunk előre. Akkor decemberben több ügyben is a mélyponton voltam. Többek között a szüleim viszonya olyan szinten megromlott (sosem volt igazán jó), hogy egy utolsó vita után apám az éjszaka közepén valósággal hazazavarta anyumat (Magyarországra, az ottani házunkba - én most Pozsonyban élek, mindegy), így most anyum nélkül kell itt szenvednem ezzel a khm... Apámról tudni kell, hogy már a megszületésemet sem fogadta ugrálva az örömtől; szeretetét mindig csak pénzben tudta/tudja kifejezni (a nyalizáshoz persze mindig is értett), elég heves vérmérsékletű ember, idegességében sokmindent mond és tesz, amit később előszeretettel tagad le... szóval ő mindig is utált engem, én is utáltam őt, főleg azóta, amióta elválasztott anyumtól (jobban érzem magam itt Pozsonyban, nem akaródzik hazamenni, amíg nem muszáj). Ja, mellesles anyumat hónapokon át csalta egy duci kis titkárnővel, aki anno le is hordta anyumat mindennek (amit apám neki mondott). Anyum idegileg teljesen kikészült, nagyon nehezen állt csak talpra, de mostmár minden rendben.
No de elszakadtunk a témától. Szóval akkor decemberben ki voltam készülve teljesen, úgy éreztem, be kell avatnom valakit: MSN-en épp panaszkodtam egy jó barátnőmnek-osztálytársnőmmek, és túl sokat mondtam - rákérdezett a dologra. Nem volt már erőm tagadni, meg mellébeszélni: "igen, az vagyok." Akkor eléggé féltem, hogy fogok ezentúl a szemébe nézni, meg ilyesmi, de ő teljesen elfogadott, a kettőnk közti kapocs még erősebb lett. Ez egy szombati napon történt, és a sikeren felbuzdulva már hétfő este beavattam a másik, számomra nagyon fontos osztálytársnőmet is. Vele is minden rendben ment, örült, hogy ilyen bizalommal vagyok iránta. Minden szépen alakult tehát kb. márciusig. Tudni kell, hogy az utóbb beavatott osztálytársnőm szintén decemberben, szintén egy elsős gimis srácba lett szerelmes (neeeem, nem az én szépségembe:)), így általában együtt siránkoztunk azon, hogy milyen reménytelen mindkettőnk esete. Ám elkezdte sérelmezni, hogy én annyit áradozok, vagy épp siránkozok N-ről (az "én" pasim), hogy magam sem tudom, mit akarok, hogy nem hagyom őt szóhoz jutni, mindig csak az én problémáim, hogy sajnáltatom magam... szóval eléggé neheztelt rám, ami szörnyen rosszul esett. Az elsőként beavatott csaj (ő is minden részletéről tud az N-es ügyeimnek) azt tanácsolta, hogy hagyjam, hisz nyilván neki is nehéz most, majd megbékél. Hát megbékélt, de a mai napig vannak összezörrenéseink.
Amit még leírnék, az az, hogy titkolt kutakodásommal kiderítettem, hogy N-nek van egy bátyja is, aki harmadikos gimis... azt a srácot (nevezzük A-nak) már akkor nézegettem, mikor a gimibe kerültem, s ekkor méginkább elkezdtem őt figyelni, majd idővel olyan érzésem támadt, hogy A-ba is beleszerettem. No, csodálatos... jelenleg tehát két srác "rabja" vagyok, hol az egyik, hol a másik iránt vannak hevesebb gondolataim... teljesen el tudok olvadni, ha a neten a képeiket nézegetem... vágyom a közelségükre, néha már-már követem őket, csak hogy a közelemben érezhessem... reménytelen az egész. N-nel többször próbáltam beszélgetni, ami néhány mondat erejéig sikerült is, de utána... a folyosón észre sem vesz, rám se néz, szinte semmi. Tudom, senkinek nincs a homlokára írva, hogy meleg, de szerintem Ő sanszos, hogy az... túl félreérthető mozdulatai, elszólásai vannak. Jaj, azok a szemek, az a száj... imáááádom :))
A-val még ennyire sem alakulnak a dolgok. Őt ritkábban is látom, így a kommunikáció szóba se jöhet...
Egyébként télen elmondtam mégegy csajnak (akivel szintén bizalmas viszonyban vagyok), N egyik osztálytársának is, hogy mi a helyzet velem. Homofób, de megértette, hogy a melegség nem csak az, amit a médiában mutogatnak. A véleménye nemigen változott a dologgal kapcsolatban, de engem megértett, elfogadott, és rendszeres informátorom is N-nel kapcsolatban :)
Hát szóval, "röviden" (:$ :D) ez a helyzet velem. A legrosszabb az, hogy N-nel sehogy nem akar alakulni a dolog. Megszólítani nem merem, mert nyomulásnak venné, MSN-re felvenni nem merem (pedig megvan a címe az "informátoromtól"), mert mit mondjak én neki... szóval meg tudok őrülni ettől. Nagyon-nagyon szeretem őt, elolvadok, ha a szemembe néz, remegek, összezavarodok. Na jóóó, ez kicsit nyálas, meg hogy érezhetnék ilyet olyasvalaki iránt, akit nem is ismerek... pedig így van. És most itt ez a 6 napos szünet, szerdáig őt sem és A-t sem láthatom... nagyon hiányzik :(( Mi lesz itt nyáron?...

Hmm. Egyik - beavatott - osztálytársnőm szerint nem teljesen helyénvaló az, hogy miközben szerelmes vagyok két srácba is, a városban, vagy akár a suliban könnyen nézegetek más pasikat is. Szerintem ez rendben van :D Szerintetek?

Ennyi lenne... remélem, nem unalmas és nem is túl hosszú :D Látjátok, ha elkezdem, nagyon bele tudok lendülni. Köszi, hogy leírhattam és hogy végigolvastátok. ;)

Ahogy Hanson írta, ez a blog tényleg az őszinteségért jött létre. Ezt ki is használtátok, főleg Árnyék, aminek nagyon örülök. Ha van, akinek így könnyebb elviselni magát, az életét, akkor valóban volt értelme ennek a blognak. Legalább valaminek... nade, nem negatívkodok, az nem az én stílusom, és igyekszem nem is azzá tenni :P

Nem tudom Árnyék a tapasztaltak alatt engem is értett-e, de gyanítom igen, hiszem azok egyike vagyok akik itt osztják az észt. Tehát Olvasó, szerintem legelőször is, semmi gáz nincs azzal ha szeretsz valakit akkor észreveszel másokat is... és ha tetszik neked, vedd fel msn-re, dumálj vele, köszönj rá, mosolyogj mosolyogj mosolyogj, annál szebb nincs (szerintem). A lényeg hogy tűnj fel. Ha nem is teszel semmit, akkor valahol az is megkérdőjeleződik hogy van-e úgymond jogod panaszkodni... lehet ez kicsit erős volt de remélem érted és helyén kezeled :)

Árnyék, a Te hozzászólásaidból is beemelek pár idézetet, vegyítve pár reakcióval:

Tehát. Igen, persze hogy melegként is lehetsz normális értékrendű... ez nem is kérdéses. A barát hiánya pedig tényleg kínzó lehet, ezt senki nem vitatja. Főleg akkor, ha valaki olyan mély lelki válságban van, mint Te. Én viszont most nagy levegőt veszek és leírom azt amit kb. három nap múlva majd szépen kihagyok innen, mégpedig hogy kecskeméti vagyok, ha valaki onnan esetleg hasonló helyzetben van mint Árnyék, akkor a mail címem captain@paperboat.hu, de ez persze nem csak a velem egy városban lakóknak lehet hasznos :) Visszatérve:nagyon is életre való vagy. Ha mehetek filozofikus magasságokba, szerintem mindenki céllal jött a világra, senki sem felesleges és nem életrevaló. Ez alól te sem vagy kivétel, mint ahogy az alól sem, hogy neked is végig kell járnod a magad kálváriáját. Ahogy mondjuk Olvasónak is kellett, aki számodra irigylésre méltó, de lehet hogy nem cserélnél vele vagy akár velem ha mélyebben ismeréd a sorsunk. De ez megint más.

Viszont az olvasónak adott tanácsoddal egyet tudok érteni maximálisan :D

Hanson írta: a legrosszabb amit tehetsz hogy elfojtasz. Érzést, vágyat, dühöt, ezt mind magadban tartani, őrizgetni nem szabad. Pont ezek miatt érzed magad úgy ahogy! Persze tudom jó, nem ismerlek, nem tudhatom miken mentél keresztül az elmúlt 9 év alatt, de úgy gondolom nincs olyan hosszú gödörben ücsörgés ami után ne lehetne kimászni a napsütésbe. Egyetlen ember kell aki segít, akinek hagyod hogy segítsen, akinek őszintén elmondasz mindent, hisz segíteni csakis úgy lehet. És úgy gondolom fölösleges itt bocsánatot kérni amiért "lelombozod" a népet. Szerintem ez a blog az őszinte beszéd helyszíne, és nem csak a boldog szó az őszinte. Legalább ennyivel támogassuk egymást, hogy lehetőséget adunk a beszédre, hogy meghallgatjuk (elolvassuk) a másikat! Szóval bár nem vagyok szerkesztő, de azt javaslom, írd le bátran folyamatosan ami benned van, hátha tudunk rá valami okosat mondani. ;-)

Hanson, szerkesztő vagy vagy nem, amíg ilyen okosakat írsz addig lényegtelen :D Száz százalékban egyetértek a szavaiddal. A legjobb, ha az ember kiadja magából. Ezért is biggyesztettem ki városom és mail-címem, hátha akad valaki akinek ez segítség lehet.

Árnyék, a többi kommentedből nem ragadnék ki semmit. Végigolvastam, mielőtt bárki is mondaná hogy húú a lusta Captain tuti nem olvasta végig! :D

Szerintem ami neked kell, az hogy felvegyenek az egyetemre, hogy ez az egyetem messze legyen a jelenlegi környezetedtől és hogy egyben esély legyen számodra egy teljesen tiszta lapra. Csak tudod vannak dolgok, amiket akármilyen tapasztalt is az ember, nem tud megmondani, vagy nem tud tanácsot adni velük kapcsolatban. Ilyen az emberek élete is. Ez elsősorban rajtad múlik. Hogy elkezdted kiadni magadból a feszültséget, ez egy ígéretes kezdet és nagy lépés, de csak az első. Viszont ha ezt így megtetted, a többi már menni fog. Az első lépést mindig követi több is, és így egyre biztosabb és jobb lesz a járás. Tudom, unokatesóm most tanulja ;) Áh ez szar vicc volt.

GayTalk, gays talk. A gays nem csak a szerkesztők négyese, hanem Ti is. Kövessétek Pablo, Olvasó, Árnyék és Hanson példáját, olvassátok vissza a bloggerek (Iguazu, Matin, Spikey, Captain) történeteit is, azokból is aktualizálhattok dolgokat.