GayTalk

A felvállalás folyamat

Azt hiszem, én elértem a felvállalás csúcsára. Nem akarok tovább lépni, talán már csak a titkolózást hagyom hátra, s ha egy barát vagy ismerős megkérdezi, nem mondok mást, csak amit érzek.

A barátokkal kezdődött. A bizalmasokkal és a volt szerelmemmel, aki lány. Az elmúlt 2 évem alatt ők voltak az elsők, akik megtudták. Az első pár hónapban felfedtem előttük, mi a helyzet, aztán sokáig nem történt semmi, majd el kezdett foglalkoztatni, hogy mi lenne, ha...

Valamikor tavaly ősszel kezdtem kacérkodni, hogy talán a szüleimnek elmondhatnám. Mindenki előtt olyan könnyedén ment, miért pont előttük okozna nehézséget? Ha a volt barátnőm képes volt megbirkózni azzal, hogy szakításunk után 2 hónappal elmondtam neki, a szüleim is megtudhatják.

Aztán egyszer csak kiböktem. Anyunak a telefonba. Ott ültem a szőnyegen, s elmondtam neki. Sírt és letette. Ott a szőnyegen bántam meg az elmúlt fél év minden tervezését. Pedig ezerféleképpen akartam elmondani. Legegyenesebben úgy akartam, hogy otthon leültetem mindkettőjüket a konyhában (a nappali túl nyitott, öcséim könnyen kihallgathattak volna - még erre is gondoltam).

Átfutott az agyamon az is, hogy megyek ki az állomásra, ha netán azt mondják, 10 percem van összepakolni és takarodjak.

Ehhez képest anya beszélt apával. Apa még az autóban hazafelé menet rákérdezett, s otthon megbeszéltünk mindent.

S mi kellett mindehhez?

Amikor még otthon laktam, a szüleimmel arrogánsan, türelmetlenül viselkedtem. Most viszont, hogy már messze élek és ritkán járok haza, már megváltoztam. Kedves vagyok, beszélgetünk és egyre inkább megnyíltam. Talán ez is segített.

Amikor az állomáson álltam, s a vonatra vártam, felhívtam anyut, hogy szereztem jegyet. Mikor elbúcsúztunk, azt mondta, ha bármi titkom van, máskor nem kell haboznom, nyugodtan mondjam el.

örülök, hogy a szüleim megbeszélték ezt. Örülök, hogy elmondtam nekik. De legfőképp annak örülök, hogy mindez nemhogy gyengített, hanem erősített minket.

Azt hiszem, itt a határ. A nagyszüleimnek biztos nem mondom el, nem akarom terhelni őket ezzel. Az öcséim se fogják megtudni, majd ha idősebbek lesznek. Az pedig, hogy a család többi tagja megtudja, kizárt. Apu óva intett, ha nagybátyám megtudná, képes lenne 1-2 beszólásával sírásra sarkalni anyut.

Azt hiszem, az elmúlt két évben folyamatos volt a coming out. Itt most megálltam és időzöm egy darabig.

xoxo Maxen

Fiúslányos szex

Nem tudok elvonatkoztatni a fiú-lány közötti párhuzam összehasonlításáról.

Lánnyal szexelni más élmény, mint fiúval.

Ha lánnyal szexelsz - és srác vagy -, ott érzed, hogy te irányítasz, hogy te vagy az erős, a harcra kész gladiátor. Amikor lefekszel egy lánnyal, akkor képes vagy a legmagasabb hegycsúcsra is felkapaszkodni, csak azért, hogy megmutasd, férfi vagy a talpadon!

Amikor lánnyal szexeltem, mégis volt bennem valami félsz...talán pont emiatt az érzés és nézőpont miatt gondoltam mindig azt, hogy kudarcot vallok...talán pont ez sodort el attól az érzéstől, hogy már-már feszengtem minden egyes alkalommal, amikor az ágy nappal is közel került.

Aztán fordult a világ, s egy srác mellett kötöttem ki. Itt már lehettem az oltalomra vágyó fél, az, aki csak akkor férfi, ha szükségét látja; s mégis, az első fiús alkalom volt a legrosszabb emlék.

Amikor lánnyal van az ember, akkor az más érzés. A lány puha, szinte beszippant. A fiú viszont kemény, erős és szorít. Mind a kettő megköveteli az óvatosságot...és itt nem is tudok tovább gondolkodni, mert tovább nem jutottam. Nem tudok teljes erőből lőni, mert lánnyal soha nem jutottam el arra a szintre, sráccal pedig mindig az "ártatlanabbik" szerepben voltam.

Az orált pedig jobban szeretem...mindegy, melyik végén vagyok a nyalókának...

Lánynak sose engedtem...fiút viszont ritkán dugok...szóval a két dolgot nehéz összehasonlítani. Már csak azért is, mert amikor orálisan kényeztettem egy lányt, az természetesen jött; viszont, amikor egy srác először élvezett a számba...azt hittem meghalok, ott, azon nyomban szinte visszaöklendeztem rá az egészet, majd rohantam kimosni a számat.

Szégyelltem magam, amikor először voltam sráccal! Sírtam, s szégyenkeztem! De tudtam, hogy nem utoljára tettem.

Utána már srácra vágytam. Lassan felismertem, hogy nekem nem a punci kell. Hogy én nem vagyok aktív (kivéve az orált, mert azt szeretem;) ).

Néha most is elgondolkozom, hogyan tovább, hogy ha most, ebben a szent pillanatban, amikor annyira szeretem a barátomat, ő elhagyna, én képes lennék egy lánnyal együtt lenni, szexelni vele, de képtelen lennék igazi férfiként viselkedni...jó nekem így, kisfiúként, srácként, talán feminim férfiként; jó így, gyengébbik férfiként, mert olyat kapok, amit nő mellett nem kapnék meg.

Egy lány mellett kötelességem lenne, egy srác mellett kedvem van. Mint első alkalommal; a lány mellett feladatnak éreztem a teljesítést, a srác mellett felszabadultam.

xoxo Maxen

Hogyan ismerkedsz egy meleggel?

Mindig azon gondolkozom, vajon az interneten kívül hogyan lehet ismerkedni?

Számomra biztonságot és nagyobb lehetőséget ad egy internetes ismerkedés, mint a személyes kapcsolatfelvétel. Nem úgy éltem meg a meleggéválást, mint azok, akik már fiatal koruk óta tudják magukról. Én katasztrófaként, a korábban tervezett életstílus átalakítását, egy új életmód kialakítását jelentette.

Az internet nekem sokat adott, elvenni pedig minimálisat vett el. A chat-tel kezdtem. Nem tudtam, mit és hogyan. Nem voltak információim más lehetőségről. Vidéken éltem, így szóba se jöhetett, hogy a fővároson kívül máshol is keressek valakit. Amúgy is Budapestre építettem, felesleges kitérő lett volna kísérteni a Sorsot, hogy netán lebukok a barátok, családtagok, szülők és nagyszülők előtt.

A chatet hamar kinőttem. Mutattak pár oldalt, a randit és a gayromeot. Lételemem, hogy mindenhol csinosítsam a profilomat, hogy egyedi, jellegzetes stílusban írjak bemutatkozót!

Aztán az ismerkedés...szépen lassan kialakultak az aranyszabályok és a szokások. A chat-et elhagytam, akár csak a randit. Buliban sose ismerkedtem; s 1-2 kivételtől eltekintve mindenkihez úgy álltam, mint barát. Az első találkozás csak két sok levelet váltott barát személyes találkozása, nem randi! Ez sokszor fordult visszájára...mikor kiderült, hogy az érdeklődés egyoldalú, s nem az én oldalamról érlelődik.

Kínos percek, de szükségesek, amikor közöljük a másikkal, hogy bocs, de ezt én nem úgy gondoltam...átéltem már, s túléltem már sok ilyet.

A személyes ismerkedés, amikor nincs internetes tárkereső előzménye, az számomra egy talány. Ritkán...talán sose próbáltam. Én IRL (in real life) csak barátokat szerzek, csak barátkozom. Netán flörtölök. De hogy első alkalommal randiba ugorjak...olyan egyszer volt, 2 találkozás után temettük kettőnket.

Két kivételtől eltekintve sose írtam üzenetet senkinek, s az a két kivétel is inkább csak egy-egy baráti levélváltásba kanyarodott.

Ha leírom, mit gondolok és ki vagyok, az emberek tudják, kivel állnak szemben, tudják, mit kaphatnak és mire számítsanak. Lehet, hogy olykor többet ígérek, de ez csak azért lehet, mert először barátkozom, s csak aztán lépek tovább. Kis lépésekkel haladok előre. Nem várok senkitől semmit, s elvárom, hogy tőlem se várjanak semmit.

Szóval az internet. Én erre esküszöm, nekem az vált be. Talán azért, mert fontosabb volt, hogy megmutassam magam a világnak, minthogy megismerjem a világot.

xoxo Maxen

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja