Véleményem szerint
Az alábbiakban egy 22 éves végzős egyetemista sorait olvashatjátok, aki mily meglepő, meleg. Most hirtelen elgondolkozok azon, hogy vajon mivel is kezdjek, mi lenne a vezérfonal, meg egyáltalán, mit is szeretnék végső tanulságként leszűrni, mint magamnak, mint Számodra, kedves olvasó.
Elsősorban: Melegnek lenni véleményem szerint állapot. Nem privilégium, nem büntetés, még csak nem is életstílus, hanem pusztán egy egyfajta orientációs kör, mint ahogyan az, hogy kinek mi a zsánere, a szőke vagy a barna, ne adj’isten a telt vörös. Csak ugye itt jönnek képbe a különböző társadalmi folyamatok: homofóbia, sztereotipizálás, előítéletek, tudatlanság. És amik természetszerűleg ezzel járnak. Megbélyegzés, lenézés, cikizés, gyanúsítgatás.
És ami miatt e kis bevezetőt írtam, az az, hogy ezek a dolgok tinédzserkorban meg pláne jelen vannak az ember életében. Akkor is, ha az illető túl alacsony, vagy súlyfelesleggel küszködik. Akkor is, ha szemüveges és mondjuk még szorgalma is van, ami magával hozza a jó tanulmányi eredményeket. És akkor is, ha éppenséggel meleg. Persze körbe lehet bástyázni magunkat, és minden bizonnyal érdemes is. Attól mert az én-vagyok-az-osztály-menő-arca srác minden hétfőn beszámol az aktuális hétvégi hódításairól, még nem feltétlenül kell képben lennie a te magánéleteddel kapcsolatban is. De ez gondolom evidens. Azonban az már, hogy a hozzád közel állókra tartozik-e a dolog, az nem kérdéses.
Hiszen például a szüleid azok, akik felnevelnek, és akik csiszolnak-faragnak, hogy minél tökéletesebb ember váljék belőled. Lehet, hogy túl idealisztikusnak tűnik, amit írok, sőt minden bizonnyal az is, de elviekben ez így működik, vagyis pontosítok magamon: így kellene működnie. És épp ezért kell megadni az esélyt magadnak és persze nekik is, hogy tudjanak az igazságról. Tudom, miről beszélek. Én már megtettem. És most a napokban olvastam egy kommentet, ahol valaki egy ugrótoronyhoz, illetve az arról való leugráshoz hasonlította a szülői coming outot… Érdekes és véleményem szerint nagyon igaz meglátás.
Vagy például gondolj bele: Ha nem hagyod az igazságot feltárni, az burkoltan mindig ott fog benned motoszkálni, és ezzel kapcsolatosan egy idő után azt fogod észre venni, hogy folyamatosan frusztrált leszel. Legalábbis én ezt vettem észre magamon. Amikor aztán megtörtént a nagy bejelentés, utána egyből könnyebb és felszabadultabb lett minden. Mint amikor rájöttél, hogy igen, volt elég bátorságom leugrani a toronyból… De tovább folytatva: persze az én esetem mondhatnánk akár ideálisnak is, de mindenestre ez az eshetőség senkinél sincs kizárva, így nálad se. Ráadásul hogy manapság már rendkívül sokrétű információs bázis áll rendelkezésre az aggódó szülőknek, legyen az papíralapú, vagy éppenséggel digitális. Bár gondolom ezzel nem árultam el nagy újdonságot, mint ahogy azzal sem, hogy a hely és az időpont kérdését sem lehet félvállról venni. És legvégül, ami a legfontosabb: Légy biztos önmagadban, és az elhatározásodban. A szülő egy pillanat alatt megérzi a határozatlanságot, és egyből aggályainak fog hangot adni azirányban, hogy biztos vagy-e benne, meg nem-e egy múló valami ez az egész… Ezzel okozva (még nagyobb) zavart nála… Mert hogy valamennyi lesz, az biztos, és ezzel számolni is kell. Ellenkező esetben viszont a nagyon szerencsések közé tartozol J
Remélem, hogy ezzel a kis írással is tudtam valami konstruktívat nyújtani, a srácoktól pedig köszönöm a felkérést. ;)
Üdvözlettel.: Pablo